Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

A munkáról nem szívesen beszélünk, de a vallásról igen

A népszámlálás egyik érdekes tapasztalata, hogy az emberek többsége válaszol a nem kötelező, vallásra és betegségre vonatkozó kérdésekre, ugyanakkor sokan vonakodnak megadni munkahelyi viszonyaikat - mondta a KSH népszámlálási szóvivője. Virágh Eszter kiemelte: aki megtagadja a válaszadást, az ellen novemberben indulhat szabálysértési eljárás.

A legutóbbi adatok szerint a háztartások több mint 85 százalékában vették fel eddig az adatokat a népszámláláson - közölte a Központi Statisztikai Hivatal népszámlálási szóvivője az InfoRádióval. Virágh Eszter kiemelte: vannak olyan megyék, ahol szinte minden kérdőívet begyűjtettek, míg Budapesten a legalacsonyabb a készültség

Talán a kilátásba helyezett bírság hatására, a még öt napig tartó népszámláláson egyre többen szolgáltatnak adatot azok közül, akik ezt eddig nem tették meg. Több egyetemi városban sok ott tanuló külföldi diák jelentkezik összeírásra, ugyanis annak, aki három hónapnál hosszabb ideje él Magyarországon, itt kell kitöltenie a személyi és a lakáskérdőíveket. Az utóbbi napokban sok bérlő is jelezte, hogy eddig nem írták össze. A szóvivő kiemelte, hogy november első hetében a jegyzőknél tölthetik ki a kérdőívet azok, akik egész októberben külföldön tartózkodtak.

Aki megtagadja a válaszadást, az ellen november 8. után indulhat szabálysértési eljárás - közölte Virágh Eszter. A szóvivő beszélt arról is, hogy az összeírás első három hete többnyire zökkenőmentes volt, olykor azonban előfordult a számlálóbiztosokkal szembeni agresszivitás is: kiabáltak velük, elkergették őket, kutyát uszítottak rájuk, sőt néhányszor tettlegesen is bántalmazták az összeírókat. Egy esetben szexuálisan is zaklatták az összeírót. A rendőrségen minden esetben megtették a szükséges feljelentést.

A szóvivő megemlítette: a fedél nélküliek megszámlálására a szeretetszolgálatok munkatársait is felkérték, mivel ők részt vesznek a hajléktalanok szociális gondozásában is, s így a munkájukat nagyban segíti, hogy tudják, hol találják meg a hajléktalanokat. Az adatgyűjtés során kiderült, a hajléktalanok tájékozottak a népszámlálásról: a rádióból és az egymás közötti információcsere alapján tudják, hogy kötelező a válaszadás, és büntetőeljárást von maga után, ha nem közlik az adatokat.

Virágh Eszter kiemelte: sok kérdést hagynak ki az emberek, azt nem tudni, hogy szándékosan vagy véletlenül. A nem kötelező kérdésekre a többség válaszol, de sokan a munkával kapcsolatos témákra visszafogottabb információkat adnak - tette hozzá.

Hanganyag: Domanits András

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

A balatonberényi védett nádas elpusztítása újabb figyelmeztetés, hogy a tó ökoszisztémájának védelme továbbra sem élvez elsőbbséget a magánérdekekkel szemben. Az S.O.S. Balaton kampány azt várja a kormánytól, hogy rendeljen el átfogó vizsgálatot a Balaton természetes partjainak megóvása érdekében, szükség esetén akár már engedélyezett vagy megkezdett beruházások leállításával. Az InfoRádió Horányi Tibort, a Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetségének alelnökét kérdezte.

Krakkói lövöldözés: megszólalt a magyar külügyi tárca

A szombaton történt krakkói fegyveres támadás halálos áldozatai között nincs magyar állampolgár a Külügyminisztérium közlése szerint.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×