Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Hoffmann: Minden tanár érezhetően többet fog keresni

A magyar társadalomban szokásos heti 40 órán belül marad a pedagógusok munkaideje, és minden tanár érezhetően többet fog keresni - jelentette ki az oktatási államtitkár a szerdai kormányszóvivői tájékoztatón, ahol beszámolt a kormány által kedden elfogadott új köznevelési törvény tervezetéről.

Hoffmann Rózsa azt mondta, az új jogszabály a nevelést állítja a pedagógiai tevékenység középpontjába, vagyis a teljes személyiség formálását.

A részletekről kifejtette: 2003-ban kivették a nemzeti alaptantervből a kötelezően tanítandó ismereteket, ezt azonban most visszaállítják, de nem a törvényben, hanem a jogszabály felhatalmazást ad majd a kormánynak arra, hogy megalkossa azt az új nemzeti alaptantervet, amely előírja a mindenki számára egységesen biztosított és egységesen továbbítandó tartalmat, a magyar és az egyetemes műveltség minimumát.

Megjegyezte továbbá azt is, hogy ismét beindítják az oktatásügy külső szakmai ellenőrzését.

A fő célok között említette az államtitkár a tehetséggondozást, továbbá a leszakadás megállítását, amellyel kapcsolatban elmondta, lehetővé válik, hogy a nagyon nehezen fejlődő gyermekek kis létszámban legyenek fejleszthetők normál évfolyamban.

Tájékoztatása szerint az óvoda főszabály szerint - 2014-től - három éves kortól lesz "általános", egyes nagycsaládoknak azonban lesz lehetőségük arra, hogy ne adják három éves kortól óvodába a gyermekeiket. Hozzátette azt is, hogy a második Széchenyi-terv keretében jelentős óvodaépítési program indul majd.

Kiszámítható életpálya


A pedagógusokról szólva Hoffmann Rózsa azt mondta, kiszámítható életpályát biztosítanak a számukra. Munkaidejük a magyar társadalomban szokásos heti 40 órán belül marad, ám a munka intenzitása változni fog, ugyanakkor minden tanár érezhetően többet fog keresni.

Az új pedagógus-bértábla számítási alapja a minimálbér lesz - ami a jövő évtől 90 ezer forint -, és ahhoz viszonyítva 180-200 százalékon állapítja meg az induló bért - ismertette, hozzátéve, hogy ezért bírja el az új rendszer az olyan viszonylag kisebb összegeknek a megszüntetését, mint például bizonyos pótlékok. Megjegyezte, a pedagógus-életpálya bevezetését eleve 2013. szeptember 1-jére ütemezték.

A szakszervezetek jelentős elbocsátásokról, iskolabezárásokról szóló aggályaira az államtitkár úgy reagált: az érdekképviseletek nem tudják alátámasztani az állításaikat a törvény szövegével, az új jogszabályból ugyanis nem következik sem intézménybezárás, sem pedagóguselbocsátás, így - mint fogalmazott - hamis állítással nem tud vitába szállni.

Rámutatott ugyanakkor, hogy ha a gyermekek száma csökken, matematikailag következhet pedagóguselbocsátás, de "nem mi fogjuk központilag előírni azt, hogy bocsássanak el pedagógusokat", hanem az iskolafenntartó összesíti majd a gyermeklétszámokat. Számításaik szerint viszont - folytatta - a nyugdíjazás és a természetes fogyás magasabb arányú, mint a gyermeklétszám csökkenéséből következtethető pedagóguslétszám-csökkenés. Közölte továbbá azt is, hogy a jövő évi költségvetés nem ütemezett elő kivonást a közoktatásból.

A két tanítási nyelvű általános iskolák jövőjét firtató felvetésre azt mondta, lehetőségük nem tiltott a törvényben, hiszen a tanítás nyelve lehet idegen nyelv is. Arra, hogy ki nevel majd párkapcsolatra - ahogyan annak szükségességét a napokban a KDNP frakcióvezetője felvetette -, azt válaszolta: a családi életre nevelés témája, amelyet pedagógusoknak kell oktatniuk, eddig is benne volt a közoktatásban.

Arra a kérdésre, hogy lesz-e mindenhol általános iskolai alsó tagozat, közölte: attól függ, van-e annyi gyermek, van-e annyi szülő, akik ezt kezdeményezik, vagyis ahol van rá igény, ott lesz alsó tagozat, pontos számot azonban nem tudott mondani.

Hoffmann Rózsa kérdésre kitért arra is, hogy a jövőben generálisan az állam lesz minden intézménynek a fenntartója, de az önkormányzatok mint fenntartók "visszaszerződhetik" az iskolájukat.

A sajtótájékoztatón Giró-Szász András kormányszóvivő azt mondta: Magyarország sikere azon múlik, milyen alapokat tudnak adni a gyermekeknek a jövőre nézve az oktatásban. Hangsúlyozta, az oktatás és a nevelés ügye elválaszthatatlan kötelékekkel kapcsolódik össze. Mindehhez az oktatást gyökeresen újjá kell szerveznie a kormánynak - jelentette ki, megjegyezve, hogy az elmúlt húsz év oktatási rendszere fenntartás és finanszírozás szempontjából teljes mértékben szétzilálódott. Az új köznevelési törvény három fő céljának az esélyegyenlőség, a versenyképesség, valamint a társadalmi felzárkóztatás megteremtését nevezte a szóvivő.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Marokkóból egyre többen jönnek, Krétára tömegek érkeznek – migrációs változások a balkáni útvonalon

Marokkóból egyre többen jönnek, Krétára tömegek érkeznek – migrációs változások a balkáni útvonalon

Egy év alatt háromezer esetben akadályoztak meg illegális határátlépést a hatóságok a magyar-szerb határon. A migrációs paktum és Románia, illetve Bulgária schengeni övezethez való csatlakozása is változtatott az embercsempészek és az illegális bevándorlók módszerein. Marsai Viktor, a Migrációkutató Intézet igazgatója, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem oktatója beszélt minderről az InfoRádióban.

Krakkói lövöldözés: újabb megrázó információk érkeznek Lengyelországból

A krakkói lövöldözésben öt külföldi sérült meg - közölte vasárnap Maksymilian Kosowski, a Kis-lengyelországi vajdaság szóvivője. Megerősítette azt is, hogy a hat halálos áldozat egyike brit állampolgár.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Valaki 40 millió forintnyi pénzt adott ki egy gombáért

Valaki 40 millió forintnyi pénzt adott ki egy gombáért

Száztízezer euróért, vagyis mintegy 40 millió forintért kelt el egy 1,009 kilogrammos fehér szarvasgomba a piemonti Albában rendezett 27. nemzetközi árverésen, a különleges tételt egy hongkongi vásárló vitte haza. A második tételért, egy 402 grammos példányért 16 ezer eurót fizetett egy férfi, aki kínai tanárként mutatkozott be. Az árverés iránt évről évre több ország érdeklődik, idén Hongkong, Bangkok és Bécs mellett Brazíliaváros, London, Makaó és Vilnius is részt vett rajta. A bevételt hagyományosan jótékony célokra fordítják Olaszországban és külföldön. Az ínyencek és a Michelin-csillagos séfek által keresett albai fehér szarvasgombát a világ legértékesebb szarvasgombájaként tartják számon.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×