Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Mennyibe került a magyar uniós elnökség?

A 2007 óta tartó felkészüléssel együtt 70-75 millió euróba, vagyis körülbelül 22 milliárd forintba került a 2011. első félévi magyar uniós elnökség az elmúlt öt évben - mondta el a pénteki kormányszóvivői tájékoztatón a magyar EU-elnökség operatív ügyeiért felelős kormánybiztos.

Robák Ferenc azután beszélt erről, hogy a kormány szerdai ülésén megtárgyalta és elfogadta a soros elnökség operatív, logisztikai, kommunikációval és költségvetéssel összefüggő feladatainak végrehajtásáról szóló jelentést.

A kormánybiztos hangsúlyozta: Magyarország átlag feletti színvonalon, de takarékos módon végezte el az elnökséghez kötődő feladatait. A felkészülésre és lebonyolításra fordított összeg Robák Ferenc szerint "az egyik, ha nem a valaha volt legkevesebb", hiszen az elmúlt évek soros elnökei közül minden tagállam több mint 100 millió eurót költött az elnökségéhez kapcsolódó feladatokra és előkészületekre.

Robák Ferenc szerint az előkészületek 2007-ben "korrekten" elkezdődtek és "aztán nagy lendülettel és nagy sikerrel ért véget" a magyar elnökség. Hozzátette, ez a siker azzal mérhető, hogy "az elnökség után azok a fenntartások, amelyek egy új tagállamhoz kötődnek, megszűntek". "Most vált teljesen bizonyossá az, hogy mi is ugyanolyan tagok vagyunk, mint bárki más és a közös ügyhöz való hozzájárulásunk ugyanolyan, mint bárkié" - fejtette ki a kormánybiztos.

Robák Ferenc elmondta: az előző kormány idején bár elindultak az előkészületek és felmérték a szükséges igényeket, "konkrétum semmi nem történt, egyetlen szerződést sem kötöttek és egyetlen közbeszerzést sem írtak ki". Éppen ezért a kormányváltást követően - tavaly nyáron - intenzív munka kezdődött, újra kellett szervezni a magyar elnökséget többek között költségvetésileg is, hiszen az előző kormány által 2010-re megszavazott 9 milliárd forintból "tudtuk, hogy csak 6,9 a reális, a külföldi ingatlanok eladásából várt 2,1 milliárd forint nem fog realizálódni" - mondta a kormánybiztos.

Hozzátette, emellett a humánerőforrás tekintetében is újjá kellett szervezni az elnökséget. Három csapat dolgozott egymás mellett és a kormánybiztos alatt: egy rendezvényszervező, egy kommunikációs és egy költségvetési.

Robák Ferenc szerint a takarékosság egyik fő eszköze az volt, hogy nem vettek igénybe külső segítséget egyetlen olyan esetben sem, amikor azt állami kapacitással is meg tudták oldani. Így például a helyszínek esetében, amikor egy szálloda helyett a gödöllői kastélyt, vagy a Néprajzi Múzeumot részesítették előnyben.

Összességében a kormánybiztos szerint elmondható, hogy még a hátterek megteremtésénél is törekedtek a magyar sajátosságok bemutatására, amely sok esetben nagyon jól sikerült. Így például a most zajló lengyel uniós elnökség helyi rendezvényei alatt is legtöbbször magyar borokat szolgálnak fel - mutatott rá Robák Ferenc.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Marokkóból egyre többen jönnek, Krétára tömegek érkeznek – migrációs változások a balkáni útvonalon

Marokkóból egyre többen jönnek, Krétára tömegek érkeznek – migrációs változások a balkáni útvonalon

Egy év alatt háromezer esetben akadályoztak meg illegális határátlépést a hatóságok a magyar-szerb határon. A migrációs paktum és Románia, illetve Bulgária schengeni övezethez való csatlakozása is változtatott az embercsempészek és az illegális bevándorlók módszerein. Marsai Viktor, a Migrációkutató Intézet igazgatója, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem oktatója beszélt minderről az InfoRádióban.

Krakkói lövöldözés: újabb megrázó információk érkeznek Lengyelországból

A krakkói lövöldözésben öt külföldi sérült meg - közölte vasárnap Maksymilian Kosowski, a Kis-lengyelországi vajdaság szóvivője. Megerősítette azt is, hogy a hat halálos áldozat egyike brit állampolgár.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Rábíztuk a pénzünket egy AI-chatbotra, máris keresett nekünk 4200 eurót

Rábíztuk a pénzünket egy AI-chatbotra, máris keresett nekünk 4200 eurót

2025 őszén befektetési versenyt indítottunk a világ legismertebb AI-chatbotjai között: arra kértük őket, hogy azonos feltételek mellett, kizárólag tőzsdén kereskedett befektetési alapokból (ETF-ekből) állítsanak össze egy-egy portfóliót. A hat versenyző fejenként 25 ezer eurós, azaz akkori árfolyamon közel 10 millió forintos fiktív kezdőtőkét kapott, amelynek értékét azóta is nyomon követjük. Az első év eredményei meglehetősen látványosak: a legjobbak közel 17 százalékos nyereséget értek el, sőt, volt olyan chatbot, amelynek portfóliója időközben már 22 százaléknál is nagyobb pluszban járt – a november eleji amerikai tőzsdei esés azonban alaposan megkeverte a kártyákat. Most megnéztük, melyik mesterséges intelligencia bizonyult a legsikeresebb befektetőnek, és minek köszönhető, hogy nagy arányban képesek voltak legyőzni a hagyományos, globálisan diverzifikált "60-40" portfóliót.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×