Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Ki a legnépszerűbb magyar politikus?

Most nem Orbán Viktor a legnépszerűbb politikus a Medián felmérése szerint. Hann Endre ügyvezető igazgató az InfoRádiónak elmondta, hogy a listájukon Kósa Lajos, Schmitt Pál és Rogán Antal is megelőzte a miniszterelnököt. A felmérésből az is kiderül, hogy erősödött az MSZP támogatottsága a múlt havi mérésekhez képest, így újra a szocialisták pártja a második legerősebb politikai erő.

Az elmúlt hónap legjelentősebb változása az MSZP erősödése: a szocialisták támogatottsága a teljes népességben 12-ről 17 százalékra nőtt, ami a legjobb eredményük 2009 márciusa óta - derül ki a Medián felmérésből, amely október 6-a és 11-e között készült, az ország több mint 100 településén véletlenszerűen kiválasztott 1200 felnőtt állampolgár személyes megkérdezésével.

A Jobbik és az LMP valamelyest veszítettek az előző havi, rekordot jelentő népszerűségükből, igaz, a Jobbik a választani tudó "biztos" szavazók körében megőrizte 20 százalékos eredményét.

Mindent egybevetve nagyjából egyharmadnyi az ellenzék súlya, ugyanekkora a párt nélküli népességé és a kormányoldalé is. A Fidesz-KDNP támogatottsága ugyanis a teljes népességben nem változott az előző hónaphoz képest, ám a választani tudó "biztos" szavazók körében 2006 nyara óta először csökkent az arányuk 50 százalék alá (47 százalék).

Eközben tovább emelkedett, és immár 43 százalék azok aránya, akik azt mondták, biztosan nem szavaznának a Fideszre. A választási részvételi kedv egyébként a húszéves negatív rekordot jelentő szeptemberi szinthez képest kissé javult, de a "biztos" szavazók mostani 43 százalékos aránya továbbra is nagyon alacsonynak számít.

Romlik a kormány megítélése

A kormány munkájának megítélése tartósan romló tendenciát követ - a kormányzati teljesítményről csak a válaszadók 28 százaléka mondott kedvező véleményt, és még a Fidesz-szavazóknak is közel egynegyede elégedetlen az eredményekkel. Ezzel szinte egybevág, hogy az emberek 69 százaléka (és a fideszes szavazók 29 százaléka is) úgy érzi, az országban rossz irányba mennek a dolgok.

Orbán Viktor népszerűsége a tartós tendenciát követve egy százalékponttal tovább csökkent, és jelenleg már csak a válaszadók 37 százaléka látja őt szívesen "fontos szerepben". A miniszterelnök, aki 2010 júliusa óta megszakítás nélkül vezette a politikusok népszerűségi rangsorát, októberben még a képzeletbeli dobogóról is leszorult, ugyanis Kósa Lajos, Schmitt Pál és Rogán Antal is kedveltebbnek bizonyult nála.

Az ellenzéki vezetők közül az LMP-s Schiffer András a legkedveltebb. Pártjához hasonlóan lényegesen javult néhány szocialista politikus népszerűsége, közülük (28 százalékos támogatottságával) Mesterházy Attila vezet, akit a 25 legismertebb politikus népszerűségi listáján Vona Gábor (27 százalék) követ.

A teljes listát megtalálja itt!

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Marokkóból egyre többen jönnek, Krétára tömegek érkeznek – migrációs változások a balkáni útvonalon

Marokkóból egyre többen jönnek, Krétára tömegek érkeznek – migrációs változások a balkáni útvonalon

Egy év alatt háromezer esetben akadályoztak meg illegális határátlépést a hatóságok a magyar-szerb határon. A migrációs paktum és Románia, illetve Bulgária schengeni övezethez való csatlakozása is változtatott az embercsempészek és az illegális bevándorlók módszerein. Marsai Viktor, a Migrációkutató Intézet igazgatója, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem oktatója beszélt minderről az InfoRádióban.

Krakkói lövöldözés: megszólalt a magyar külügyi tárca

A szombaton történt krakkói fegyveres támadás halálos áldozatai között nincs magyar állampolgár a Külügyminisztérium közlése szerint.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×