Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Népszavazást fontolgatnak a szakszervezetek

Az emberek 64 százaléka szerint a munkaadóknak kedvez a Munka törvénykönyvének (Mt.) módosítása, és a lakosság 88 százaléka elvárja, hogy a kormány a változtatások előtt egyeztessen minden szakszervezettel - ez derül ki egy friss, öt szakszervezet megbízásából készített reprezentatív felmérésből.

A Vasutasok Szakszervezete (VSZ), a Metró Közlekedési Dolgozók Szakszervezete, a BKV HÉV Dolgozók Szakszervezete, a Budapesti Trolibuszközlekedési Dolgozók Szakszervezete, és a Mozdonyvezetők Szakszervezete (MSZ) megbízásából az Ipsos végezte el a kutatást, s az eredményeket az országgyűlési képviselőknek is eljuttatták - mondta Kiss László, az MSZ elnöke.

A képviselőknek címzett levél szerint "ma Magyarországon három millió munkavállaló jogait és megélhetését érinti hátrányosan az új Munka törvénykönyve jelenlegi tervezete. Szerintünk ez olyan súlyú ügy, melyről szélesebb társadalmi, szakszervezeti egyeztetést szükséges tartani, és akár a népszavazás intézményétől sem kell megriadni".

Papp Zoltán, a VSZ elnöke is hangsúlyozta, megfontolják egy népszavazás kezdeményezését a kérdésben.
Gulyás Attila, a Metró Közlekedési Dolgozók Szakszervezetének elnöke a felmérés eredményeit ismertetve elmondta: a válaszadók 87 százaléka hallott róla, hogy a kormány módosítja a Munka törvénykönyvét, míg 13 százalék nem értesült erről.

A megkérdezettek 64 százaléka szerint a változtatások inkább a munkaadók érdekeit tartják szem előtt, és csak 15 százalék szerint a munkavállalókét - hívta fel a figyelmet az elnök, hozzáfűzve, hogy a megkérdezettek több mint ötöde nem tudta megítélni a kérdést, vagy nem válaszolt. Utóbbi arra utal, hogy még sokan tájékozatlanok a tervezett módosítások tartalmát illetően - mondta.

A felmérésnek arra a kérdésére, hogy elvárható-e, hogy a Munka törvénykönyvének módosítása előtt a kormány egyeztessen minden szakszervezettel a válaszadók 88 százaléka felelt igennel, 10 százaléka nemmel és 2 százalék nem tudott véleményt nyilvánítani - jelezte a szakszervezeti vezető.

A válaszolók 50 százaléka tart szükségesnek egy népszavazást a Munka törvénykönyve megismert tervezetének elfogadásáról, míg 46 százalék szerint nincs szükség erre.

A felmérésből kiderült az is, hogy ha lenne népszavazás a módosításról, a megkérdezettek 84 százaléka elmenne szavazni, 12 százalék otthon maradna - ismertette Gulyás Attila.

A kutatás kitért arra is, hogy az emberek szerint szükség van-e arra, hogy a jelenleginél erősebb szakszervezetek működjenek a munkahelyeken. A válaszadók jelentős többsége, 83 százaléka jelezte igényét az erősebb szakszervezetekre, míg 12 százalék nem tartotta fontosnak a szakszervezetek szerepének növelését.

A felnőtt népesség a kutatás tapasztalatai alapján inkább elégedetlen a kormánynak a munkavállalókat érintő eddigi intézkedéseivel: 69 százaléka válaszolt így, miközben 20 százaléka elégedett a lépésekkel - mondta Gulyás Attila.

Kérdésre válaszolva kiemelte, a felmérést azért tartották fontosnak, "hogy ne tudjon senki mellébeszélni,(...) szembesítsünk mindenkit azzal, hogy mi a vélemény" a Munka törvénykönyvéről. Mint elmondta, egyelőre kivárják, lesz-e érdemi egyeztetés a törvénykönyvről, ha nem lesz ilyen, akkor "marad az utca mindenki számára".

Papp Zoltán a "munkavállalók asztala" kezdeményezésről - amelynek keretében a munkavállalók szeptemberben az ország 25 nagyobb vasútállomásán kihelyezett füzetekbe fejthették ki véleményüket a készülő Munka törvénykönyvéről - elmondta: a hozzászólásokból "a bizonytalanság, a félelem, és a megalázottság érzése sugárzik". Hozzátette: összegyűjtik a véleményeket, és jövő héten átadják a Fidesz frakciónak.

Hanganyag: Domanits András

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Krakkói lövöldözés: újabb megrázó információk érkeznek Lengyelországból

Krakkói lövöldözés: újabb megrázó információk érkeznek Lengyelországból

A krakkói lövöldözésben öt külföldi sérült meg - közölte vasárnap Maksymilian Kosowski, a Kis-lengyelországi vajdaság szóvivője. Megerősítette azt is, hogy a hat halálos áldozat egyike brit állampolgár.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Több mint fél millió ember maradt áram nélkül Ukrajna keleti régióiban, záporoztak az orosz drónok az éjszaka - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Több mint fél millió ember maradt áram nélkül Ukrajna keleti régióiban, záporoztak az orosz drónok az éjszaka - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Szombatról vasárnapra virradó éjszaka folyamán az ukrán légierő bejelentése szerint Ukrajna több mint 130 orosz drónt hatástalanított. Szombat este Odessza városában tűz ütött ki az orosz támadásokat követően, amelyekben egy személy életét vesztette. Oroszország továbbra is kiterjedt támadásokat folytat az ukrán energetikai infrastruktúra ellen, amely miatt a Reuters vasárnap reggeli közlése szerint Kelet-Ukrajnában mintegy 600 ezer ember maradt elektromos áram nélkül. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború vasárnapi híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×