Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Schmitt Pál: A válság sok mindent felülírt

Magyarországot nemcsak a világban érezhető bizonytalanság, hanem elsősorban öröklött állapota szorítja kreativitásra, a gazdaság, az üzlet világa a kíméletlen racionalitás mellett kreativitást igényel - mondta Schmitt Pál köztársasági elnök az Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham) keddi budapesti rendezvényén.

Az államfő kiemelte: ami tegnap meglepő fordulat volt, ma már követendő példa, hozzátéve, tegnap még csak Magyarországon gondolták úgy, hogy a bankoknak arányosan ki kell venniük részüket a terhekből, ma már az egész Európai Unió hasonlóan érez.

A köztársasági elnök hangsúlyozta: Magyarország ma hatalmas államadóssággal küzd, ezért nagyra értékeli az új Alaptörvény közpénzügyi fejezetét, "amely megakadályozza az államadósság további növekedését, és előirányozza az államadósság GDP-hez viszonyított arányának 50 százalékra történő csökkentését."

Schmitt Pál kiemelte: beiktatása első pillanatától vallja, hogy a köztársasági elnök feladata, az alkotmányos kötelezettségeken túl, az ország érdekeinek képviselete.

Rámutatott: a válság sok mindent felülírt, ma is újabb és újabb "hullámok", változások tartják mozgásban a világot, az egyes országoknak új utat kell bejárniuk, mert a régi, a korábbi megoldások csődöt mondtak.

Az államfő hangsúlyozta: az új úton is szükség lesz azokra az időtálló értékekre, amelyeket a köztársasági elnök is képvisel, és ilyen érték például a kiváló kereskedelmi kapcsolat az Egyesült Államokkal, valamint az amerikai cégek bizalma a befektetések területén Magyarországon. Az export tekintetében Magyarország legfontosabb tengerentúli kereskedelmi partnere az Egyesült Államok - tette hozzá.

Schmitt Pál kiemelte: azok az intézkedések, amelyek Magyarország talpra állítását szolgálják, olykor megrökönyödést váltanak ki a szokatlanságukkal. Utalt arra: a mostani problémák azonban nem hasonlítanak egyetlen korábbira sem, nem találni tankönyvi, már megszokott példákat a megoldásukra. Aláhúzta: az Egyesült Államokat is az úttörő megoldások tették naggyá, hogy két lépéssel mindig előbbre jár, nem fél a szokatlantól, hitt és hisz a maga tehetségében, igazában.

Rámutatott: Magyarország újra fel kívánja építeni önmagát, és vele mindazt, amiért egykor a régió éllovasa lehetett, amiért Magyarország kapja ma is a legtöbb amerikai befektetői bizalmat a közép-kelet-európai országok közül.

A multinacionális cégek a magyar export több mint 60 százalékát realizálják napjainkban, a köztársasági elnök szerint ennek fenntartása hazai és külhoni érdek egyszerre, a munkahelyek révén pedig mindenki érdeke.

A köztársasági elnök feladataira utalva kijelentette:" hiszem, hogy meg kell jelenítenie, érvényre kell juttatnia azokat a társadalmi és szociális célokat, amelyek elsőként szoktak a válságok és változások, a pénzhiány és a rohamtempó áldozatául esni." Emlékeztetett: ennek szellemében kérte a miniszterelnököt, hogy a hazai lakossági hitelválság megoldására olyan tervet dolgozzon ki a kormány, amely a legsebezhetőbbeket segíti elsősorban.

Arra a kérdésre, hogy lát-e új befektetési lehetőségeket, az államfő elmondta: a Mercedes a válság közepén döntött a kecskeméti beruházásáról, és emellett egyre többször találkozik kínai üzletemberekkel, leendő befektetőkkel. Jelezte: a kínai üzletemberek nagy lehetőségeket látnak Magyarországon, itt szeretnének repülőteret üzemeltetni, logisztikai központot terveznek, citromsavgyárat akarnak létrehozni, miközben más országbeli üzletemberek például szolgáltató központokban gondolkodnak.

Címlapról ajánljuk
A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A lengyel rendőrség megerősítette, hogy a krakkói lövöldöző szüleit és testvérét találták holtan az elkövető otthonában.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Tisza-kormány: 57 milliárdból zöldítené ki az országot a kormány, leállítanak egy útfejlesztést a környezeti károk miatt

Tisza-kormány: 57 milliárdból zöldítené ki az országot a kormány, leállítanak egy útfejlesztést a környezeti károk miatt

Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter szerint az idei 20 milliárd helyett jövőre 100 milliárd forintot költ a kormány útfelújításra, a Magyar Közút pedig közel 5 milliárdot kap a géppark megújítására.  A miniszter vasárnap arról is beszámolt, hogy Keszthelynél új bekötőút építését tervezik, az M76-os az M76-os gyorsforgalmi út előző kormány által betervezett folytatását Sármellék felé, ugyanakkor leállítják, mivel az jelentős környezeti károkkal járna. Magyar Péter miniszterelnök vasárnap bejelentette, hogy átfogó országfásítási és települészöldítési programot indít a kormány, amelynek keretében többek között csemetéket várásol az állam, valamint az önkormányzatok számára elérhető pályázatokat is indítanak. A kormányfő szombaton részvétét fejezte ki a lengyel népnek a hat halálos áldozattal járó krakkói lövöldözés után. A Külügyminisztérium tegnapi közlése szerint magyar áldozat és sérült nincs. Cikkünk folyamatosan frissül a vasárnapi kormányzati hírekkel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×