Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Terrorizmussal vádolja a Gyurcsány-kormányt a Balsai-jelentés

Terrorizmussal vádolta meg a Gyurcsány-kormányt a 2006-os rendőri túlkapásokat vizsgáló Balsai-jelentés. Az MSZP abszurdnak tartja a vádakat, a Jobbik viszont üdvözölte a dokumentumot.

Az azóta alkotmánybíróvá választott Balsai István, a 2006-os rendőri túlkapásokat vizsgáló egykori miniszterelnöki megbízott a parlament honlapján közzétett jelentésében úgy ítélte meg, hogy a rendőri vezetők csak a legfelsőbb politikai utasítás és jóváhagyás alapján parancsolhatták meg, illetve tűrhették el a történteket, ami szükségszerűvé teszi Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök jogi felelősségének vizsgálatát is.

Sőt, a dokumentum szerint - ha a lakosság megfélemlítése erőszakkal párosul - felvetődhet a terrorcselekmény elkövetésének lehetősége is.

Balsai István a volt miniszterelnökön kívül Bene László volt országos rendőrfőkapitányt, egykori helyettesét, Szabadfi Árpádot és Gergényi Péter volt budapesti rendőrfőkapitányt említi a lehetséges felelősök között.

Balog Zoltán társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár, aki az előző ciklusban az Országgyűlés az emberi jogi bizottságának elnöke volt, úgy fogalmazott: bízik benne, hogy a valódi felelősöket bíróság elé állítják. "Ha elolvassák az emberi jogi bizottság akkori jegyzőkönyveit, akkor csak az, ami ott elhangzott rendőri, ügyészségi és bírósági vezetők szájából, megalapozza azt, hogy sokkal szélesebb körben kell vállalni a felelősséget azért, ami akkor történt" - fogalmazott.

Az MSZP-s Molnár Zsolt szerint, ha a rendvédelmi szervek hibáztak 2006 őszén, az a rendőri vezetők felelőssége, a politikai beavatkozást nem bizonyítja semmi. "Az egészet abszurdnak és elfogadhatatlannak tartjuk. 2006 ősze kapcsán vandalizmusról lehet beszélni, nem terrorizmusról. Ha a politikát terheli is felelősség, semmiképpen sem az akkori kormánypártokat, hanem esetleg az ellenzéket, azért, mert zöld utat adott az ilyen felforgató elemeknek" - jelentette ki.

A Jobbik üdvözölte a Balsai-jelentést és a felelősök számonkérését sürgette.

Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök az MTI-nek közleményben azt írta: nem a rendőrök, hanem azok a politikusok követtek el bűnt 2006 őszén, akik harcra biztatták a megtéveszthető embereket. A szocialista politikus szerint a Balsai-jelentés megalapozatlanságát jelezi, hogy elkészülte után fél évig nem vette elő a kormány, és egyetlen lépést sem tett a kabinet, hogy az igazságszolgáltatás elé vigye az ügyet.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

A balatonberényi védett nádas elpusztítása újabb figyelmeztetés, hogy a tó ökoszisztémájának védelme továbbra sem élvez elsőbbséget a magánérdekekkel szemben. Az S.O.S. Balaton kampány azt várja a kormánytól, hogy rendeljen el átfogó vizsgálatot a Balaton természetes partjainak megóvása érdekében, szükség esetén akár már engedélyezett vagy megkezdett beruházások leállításával. Az InfoRádió Horányi Tibort, a Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetségének alelnökét kérdezte.

Krakkói lövöldözés: megszólalt a magyar külügyi tárca

A szombaton történt krakkói fegyveres támadás halálos áldozatai között nincs magyar állampolgár a Külügyminisztérium közlése szerint.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×