Infostart.hu
eur:
363.46
usd:
318.54
bux:
143248.62
2026. július 22. szerda Magdolna

Laborc Sándor ügyében benyújtotta a vádiratot a katonai ügyészség

Hivatali visszaélés bűntette miatt benyújtotta a vádiratot Laborc Sándor, a Nemzetbiztonsági Hivatal egykori főigazgatója ellen a Budapesti Katonai Ügyészség - tájékoztatta az ügyészség szóvivője hétfőn az MTI-t.

Balogh Zoltán a közleményben emlékeztetett: a Budapesti Katonai Ügyészség tavaly februárban rendelt el nyomozást hivatali visszaélés bűntette és más bűncselekmény gyanúja miatt.

A folyamatban lévő büntetőeljárást tavaly novemberben - a szoros személyi és tárgyi összefüggésekre figyelemmel - egyesítették a Demeter Ervin országgyűlési képviselő által a Legfőbb Ügyészségen tett feljelentés alapján indult büntetőeljárással.

A Budapesti Katonai Ügyészség a nyomozás lezárását követően, múlt pénteken nyújtotta be a vádiratot Laborc Sándor vonatkozásában a Fővárosi Bíróság Katonai Tanácsához - írta a szóvivő.

A Fővárosi Ítélőtábla Katonai Tanácsa július 14-én rendelte el Galambos Lajos, szintén az NBH egykori főigazgatójának előzetes letartóztatását, amelyet a táblabíróság augusztus végén november 14-ig hosszabbított meg.

A volt titkosszolgálati vezetők ügyében a Budapesti Katonai Ügyészség korábban Galambos Lajost bűnsegédként elkövetett kémkedéssel, Szilvásy Györgyöt, a Gyurcsány-kormány 2007 és 2009 közötti titokminiszterét kémkedéssel, Laborc Sándort, az NBH 2007 és 2009 közötti főigazgatóját bűnpártolással gyanúsította. Szilvásy György és Laborc Sándor esetében a bíróság helybenhagyta a korábbi döntést, velük szemben nem rendelt el kényszerintézkedést.

Augusztus közepén a Fővárosi Bíróság Katonai Tanácsa - nem jogerősen - 30 napra előzetes letartóztatásba helyezte Gyarmati Györgyöt, az NBH egykori megbízott főosztályvezetőjét is. A Magyar Nemzet akkor arról írt, hogy Simon Ibolyát, az NBH egykori jogászát is őrizetbe vették, a Budapesti Katonai Ügyészség Gyarmati Györggyel és Galambos Lajossal együtt vezető beosztású hivatalos személy által elkövetett vesztegetéssel gyanúsította meg - közölte a lap.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor: „mostantól minden illegitim, a célunk a jogállam visszaállítása, békés eszközökkel” – cikkünk frissül
rendkívüli tájékoztató

Orbán Viktor: „mostantól minden illegitim, a célunk a jogállam visszaállítása, békés eszközökkel” – cikkünk frissül

Eljött az önkény kora, az utolsó legitim államfő Sulyok Tamás. A Fidesz nem vesz részt az új közjogi méltóságok megválasztásában, és mindegyiküket illegitimnek fogja tekinteni. A Fidesz célja a demokrácia visszaállítása – mondta Orbán Viktor, hozzátéve: parlamenti, kizárólag békés keretek között folytatják az ellenállást, ennek gyakorlati módjairól a hétvégén a Tusványoson beszél majd. A Fidesz elnöke Bóka Jánossal, a Fidesz kedden megválasztott parlamenti frakcióvezetőjével tart tájékoztatót. „Szijjártó Péter döntését maximálisan támogattam, rá még nagy politikai szerep vár, nem holnap, hanem holnapután” – fogalmazott Orbán Viktor. Cikkünk frissül!

Magyar Péter és Vitézy Dávid a Baross Gábor tervről: 15 év alatt 3550 milliárd forintból újul meg a magyar vasút

Az erősen leromlott állapotban lévő Rákospalota-Újpest vasúti megállóhelyre vonatozott a kormányfő és a közlekedési és beruházási miniszter, hogy bejelentsék a Baross Gábor Vasútfejlesztési Terv részleteit. Vitézy Dávid szerint a terv ausztriai vasútfejlesztési tempót jelent.
inforadio
ARÉNA
2026.07.22. szerda, 18:00
Gálik Zoltán
a Budapesti Corvinus Egyetem docense
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×