Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
313.75
bux:
150552.7
2026. augusztus 15. szombat Mária

Így alakítanák át a bíróságokat

Megszüntetné az Országos Igazságszolgáltatási Tanácsot a Magyar Bírói Egyesület. A szervezet egy Országos Bírói Hivatalt hozna létre, ennek vezetőjét a parlament választaná meg, a döntéseket azonban egy bírákból álló választott testület vizsgálná felül.

A Magyar Bírói Egyesület elnöke szerint politikai szándék van az Országos Igazságszolgáltatási Tanács megszüntetésére. Makai Lajos hozzátette: egy túl régi intézményről van szó, amely már nem működik megfelelően, ezért egy másik, hivatal felállítására tettek javaslatot. Az Országos Bírói Hivatal vezetőjét a parlament választaná meg.

Az egyesület elnöke elmondta: a javadalmazás, a nyugellátás és az alapilletmény emelésére is javaslatot tettek, emellett támogatnák az elkülönült közigazgatási bíróságokat is.

A szervezet elnöke hozzátette még, hogy javaslataikat megküldték a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumnak, miután a tárcával együttműködési megállapodást kötöttek, így az egyesület részt vesz a bírák jogállásáról és a bírósági szervezetről szóló jogszabályok előkészítésében, módosításában és felülvizsgálatában.

Hanganyag: Kálló Izabella

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×