Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Drágább az ingyen szállás - ne dőljön be!

Újfajta, e-mailben terjedő átverésre hívta fel a figyelmet a Teszt és Piac Fogyasztóvédelmi Egyesület.

Az elektronikus levél három reklámfilm megnézéséért ingyen szálláshelyeket ígér öt éjszakára. A levélben semmilyen utalás nincs arra vonatkozóan, hogy a szállásért voltaképpen fizetni kell, azonban a szolgáltató honlapján hosszas böngészés után kiderülhet, hogy az ingyenes szobákért egy bizonyos összeget ki kell fizetni.

A Teszt és Piac Fogyasztóvédelmi Egyesület elnöke elmondta, hogy a fogyasztónak az ingyenes szálláslehetőség mellé napi térítést kell fizetnie kötelező ellátás vagy napidíj címén. Ezt mindig az adott szálloda határozza meg - tette hozzá Szép Gábor.

A magyarországi kínálatból találomra kiválasztottak egy ceglédi szállodát, ahol az állítólagos ingyen szállás mellé napi 10.900 forintos ellátási díjat kell fizetni. A történet szépsége, hogy ugyanebben a szállodában az akció szerinti feltételek mellett majd kétezer forinttal olcsóbban, napi 8.999 forintért szállhat meg a pihenésre vágyó vendég.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Drámai fordulat a munkaerőpiacon: a mai fiatalok nem fogják elérni szüleik életszínvonalát

Drámai fordulat a munkaerőpiacon: a mai fiatalok nem fogják elérni szüleik életszínvonalát

A 2008-as pénzügyi válság után Nyugat-Európában már sok évvel ezelőtt megjelentek azok a munkaerőpiaci problémák, amelyekkel ma a magyar pályakezdők is szembesülnek. A csökkenő számú belépő munkahely (amit esetünkben főként a mesterséges intelligencia térnyerése okoz) egyre nehezebbé teszi a fiatalok elhelyezkedését Magyarországon, miközben a vállalatok mind nagyobb elvárásokat támasztanak a friss diplomásokkal szemben. A most kibontakozó folyamatok alapjaiban alakíthatják át a foglalkoztatást: a biztos, kiszámítható munkahelyek helyét egyre inkább az időszakos és bizonytalan munkalehetőségek vehetik át. A hazai pályakezdők egy jelentős része így lehet, nem fogja elérni szülei életszínvonalát.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×