eur:
404.81
usd:
374.33
bux:
74276.71
2024. október 28. hétfő Simon, Szimonetta

Tömegek vettek részt az augusztus 20-i ünnepségeken - a nap hírösszefoglalója

Hatvanegy hallgató tette le a katonai esküt tisztavatáson a budapesti Hősök terén. Több mint 300 ezren látogattak ki a Duna-partra az augusztus 20-i nemzeti ünnep alkalmából szervezett légi parádéra és a Magyar Ízek Sétányára. Több százan tettek állampolgársági esküt magyarországi helyszíneken az augusztus 20-ai ünnep alkalmából.

Hatvanegy hallgató tette le a katonai esküt tisztavatáson a budapesti Hősök terén. Schmitt Pál köztársasági elnök az ünnepségen azt hangsúlyozta, hogy a katonáknak ma új feladatuk van, hazaszeretetből kell új lelkületet adniuk az országnak. Hende Csaba honvédelmi miniszter a katonaság előtt álló feladatokról beszélt. Emlékeztetett arra, hogy már 2 ezer önkéntes tartalékos katona van, felállították a koronaőrséget, a Ludovika Zászlóaljat és nemsokára megnyitja kapuit a közszolgálati egyetem. Az ünnepélyes eskü után megkoszorúzták a Magyar Hősök Emlékkövét. Reggel a nemzeti lobogó ünnepélyes felvonásával kezdődött meg a központi állami ünnepség a budapesti Kossuth téren. Az eseményen a kormány több tagja mellett a diplomáciai testületek és az egyházak képviselői, valamint politikusok vettek részt.

A kormányzati kommunikációért felelős államtitkárság adatai szerint több mint 300 ezren látogattak ki a Duna-partra az augusztus 20-i nemzeti ünnep alkalmából szervezett légi parádéra és a Magyar Ízek Sétányára. A rakpartokon kézművesek, bábjátékosok és más családi programok várták az érdeklődőket. A Nyitott Parlamentet mintegy 10 ezren tekintették meg.

Szent István alapjaira újabb ezer évet lehet építeni - mondta szentbeszédében Pápai Lajos győri megyéspüspök Budapesten, a Bazilika előtti téren megtartott hagyományos augusztus 20-i szentmisén. A szertartást Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek és a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia tagjai közösen mutatták be. Az eseményen a közjogi méltóságok és a kormány képviselői mellett megjelent III. Senuda pátriárka, a kopt keresztény egyház feje és Alberto Bottari de Castello apostoli nuncius is. A szertartást megzavarta egy férfi, aki egy megafonba kiabált a Bazilika lépcsőjén, őt a biztonsági őrök teperték le. A szentmise után a Szent Jobb-körmenetben az Apostoli Szentszék által elismert szerzetes- és lovagrendek, az apostoli élet társaságai, valamint a plébániák zarándokcsoportjai vonultak fel.

Több százan tettek állampolgársági esküt magyarországi helyszíneken az augusztus 20-ai ünnep alkalmából. A nemzetpolitikai államtitkárság tájékoztatása szerint eddig több mint 130 ezren kérelmezték az egyszerűsített honosítást, és több mint 30 ezren tettek esküt. A vajdasági Szabadkán vette át a százezredik kérelmező az állampolgársági okmányait: a délvidéki Balog Virág Lászlót és családját június 27-én köszöntötték Budapesten, a Parlamentben. Közben szintén a Vajdaságban megszületett az első gyermek, aki már alanyi jogon kapott magyar állampolgárságot, miután szülei egyszerűsített honosítási eljárással magyar állampolgárokká váltak.

A pékek szerint jó minőségű és finom a nemzet kenyere, amely ma készült el egy pécsváradi sütőüzemben. A liszthez szükséges búza 300 hazai és határon túli magyar lakta helyről érkezett. Az 5 kilós kenyeret és az 5 ezer cipót Garadnay Balázs, a Pécsi Egyházmegye püspöki helynöke áldotta meg Pécsett a Sétatéren rendezett Szent István-napi ünnepségen. Az eseményen Páva Zsolt, a baranyai megyeszékhely fideszes polgármestere köszöntőjében kiemelte, hogy ha egy ilyen új ötletet, mint a nemzet kenyere sikerült sikeressé tenni, akkor közös gondolkodással nagyobb közös célok is elérhetők. A nemzet kenyerével együtt készült 5 ezer cipót Pécsett értékesítik, a bevételt jótékony célokra fordítják.

Igazi sikertörténetnek nevezte a Fidesz ügyvezető alelnöke Debrecenben a magyar nép történetét, amelyet Szent István király a magyar keresztény állam létrehozásával alapozott meg. Kósa Lajos, a város polgármestere az államalapító uralkodó domborműve előtt elmondott beszédében felidézte, hogy a történelem során nem egyszer újra kellett építeni az országot. Hozzátette: hittel, kitartással, munkával ezt most is meg lehet tenni, fel lehet virágoztatni Magyarországot. Kósa Lajos felhívta a figyelmet arra, Magyarország politikai-történelmi teljesítményét mindig úgy érte el, hogy integrálódott Európa közösségébe, megosztotta Kárpát-medencei otthonát más népekkel.

Határidőre befejeződött a szegedi 4-es villamosvonal februárban kezdődött felújítása. Déltől újra a pálya teljes hosszán viszik az utasokat. Botka László, a város MSZP-s polgármestere elmondta: a munkálatok 2 milliárd 350 millió forintos költségét 86 százalékban uniós támogatás fedezte. Szólt arról is, hogy hamarosan befejezik az 1-es villamosvonal rekonstrukcióját, és elkészül az új 2-es vonal. A már megépült új trolibuszvonalakkal és a felújított 3-as villamosvonallal a vidéki városok közül a szegedi lesz a legteljesebb és a leghosszabb elektromos tömegközlekedési hálózat.

Címlapról ajánljuk

Parragh László: a magyar vállalkozások alapfilozófiája, hogy minél kevesebb külső beavatkozással hagyják őket élni

A versenyképes vállalkozásoknak olykor ki kell lépniük a komfortzónájukból ahhoz, hogy előnybe kerüljenek a piacon – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Parragh László. A Magyar Kereskedelmi és Ipar Kamara elnöke beszélt a Demjén Sándor-program előnyeiről, a vállalkozások problémáiról és a versenyképesség fontosságáról is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.28. hétfő, 18:00
Oroszi Beatrix
a Semmelweis Egyetem Epidemiológiai és Surveillance Központ igazgatója
Bejelentette az MNB: január 1-jétől 10%-os önerővel vehetünk fel zöld lakáshitelt

Bejelentette az MNB: január 1-jétől 10%-os önerővel vehetünk fel zöld lakáshitelt

A Portfolio szeptemberi piaci értesülésének megfelelően jövőre már a forgalmi érték 90%-áig lehet majd lakáshitelt felvenni a zöld lakóingatlanokra, praktikusan minden új építésű lakásra. Erre eddig csak a 41 év alatti első lakásvásárlóknak volt lehetőségük idén év eleje óta, energetikai besorolástól függetlenül. Emellett egységesen 60%-ra emelkedik a jövedelemarányos törlesztőrészlet a zöld lakáshitelek esetében, így a 600 ezer forint alatti jövedelműek is magasabb törlesztőrészletet vállalhatnak. Minderről friss Makroprudenciális jelentéséhez kapcsolódóan adott most hírt az MNB.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×