Infostart.hu
eur:
376.8
usd:
318.89
bux:
126534.75
2026. február 28. szombat Elemér

Már le is került a napirendről a felsőoktatási törvény legújabb változata

Levették napirendről a közigazgatási államtitkári egyeztetésen a felsőoktatási törvény legújabb változatát - tudta meg a Magyar Nemzet. A kormány által még nem elfogadott koncepciót alig egy napja ismertette több sajtóorgánum.

Nem kellően megalapozott, nem minden szempontból alkalmas tárgyalásra - egyesek szerint ez az oka annak, hogy lekerült a napirendről a felsőoktatási törvény legújabb koncepciójának egyeztetése.

Az új, most már sokadik munkaanyag az eddigieknél szigorúbb kritériumokat szabott volna az intézmények alapítására és működtetésére, megkülönböztetett volna tudományegyetemet, egyetemet és főiskolát, és célul tűzte volna ki, hogy 2020-ra az államilag támogatott képzésben részt vevők legalább 20 százaléka egy-három hónapos külföldi ösztöndíjas képzésben részesüljön.

A koncepció által említett Nemzeti Felsőoktatási Rendszerből 2014-ig 36 milliárd forintot vonnának ki; és jelentősen csökkenne az államilag finanszírozott hallgatói létszám is.

A tervezet szerint az állam döntene az állami felsőoktatási intézményrendszer méreteiről, kapacitásának szakmai, földrajzi eloszlásáról, intézmények megszüntetéséről, összevonásáról, új intézmények alapításáról.

A magánegyetemek és magánfőiskolák fenntartásához, illetve működéséhez az állam a finanszírozás oldaláról csak különleges, nemzetstratégiai szempontból indokolt, egyedileg elbírált esetekben, szerződés alapján járulna hozzá.

A koncepció kitért arra, hogy a következő három évben az érettségiző korosztályok 30 százalékát meghaladó mértékben kell meghatározni az államilag finanszírozott felvételi keretszámot annak érdekében, hogy a 30-34 évesek 30,3 százaléka rendelkezzen diplomával, s ezt az arányszámot 40 százalékra kell a későbbiekben emelni.

Az elképzelés megváltoztatná a pedagógusképzést is. Az általános iskolák és a szakiskolák számára négy plusz egyéves, a középiskolák számára öt plusz egy éves tanárképzés indulna jövő év szeptemberétől.

A tervezet szerint nemcsak a munkaerő-piaci szempontból kevésbé keresett képzéseken, illetve a divatszakokon terveznének létszámcsökkentést, hanem az olyan, súlyos szakemberhiánnyal küzdő területeken is, mint az orvosi, vagy a természettudományos képzés. A koncepció a jövő évtől a jelenlegi 29 állami felsőoktatási intézmény helyett már csak 26-tal számolt volna.

Azt, hogy pontosan mi az oka annak, hogy a koncepció egyeztetését levették a napirendről, mikor egyeztethetnek róla, és milyen formában megtudhatják ma este 7 órakor az InfoRádió Aréna című műsorából, melynek vendége Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár lesz.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Megvan az iráni ellencsapás terve: áttételesen ütne vissza Amerikára

Megvan az iráni ellencsapás terve: áttételesen ütne vissza Amerikára

Irán – a retorikában bizonyosan – nem várta tétlenül az amerikai-izraeli támadást. Arról, hogy mire számíthat az Egyesült Államok, ha a jövő hétre is betervezett tárgyalások ellenére megindítja ellene az akciót, többször utaltak a nyilvánosság előtt. Kérdés, hogy Teherán be tudja-e váltani fenyegetéseit. Összefoglaljuk, mit ígértek az irániak válaszul az amerikai támadásokra.

Orbán Viktor: ebben a vármegyében a cél nem a kétharmad, hanem a három harmad

Tizenegyedik állomására ért a kormánypártok háborúellenes gyűléssorozata, ezúttal Esztergomban gyűltek össze a DPK-sok. A miniszterelnök ismét beszédet mondott és kérdésekre válaszolt. Beszámolt arról is, hogyan tervezik megtörni Ukrajna olajblokádját, mennyi idő kellene a százhalombattai finomító más olajra való átállításához. Beszámolt arról is, hogy kiépült a magyar drónvédelmi rendszer.
inforadio
ARÉNA
2026.03.01. vasárnap, 18:00
Kis-Benedek József
biztonságpolitikai szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×