Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Veszélyes járókákat és bébikompokat vontak ki a forgalomból

A laboratóriumi vizsgálat alapján a fogyasztóvédők két féle veszélyes járókát és három fajta veszélyes bébikompot vontak ki a forgalomból az országos ellenőrzésen tapasztaltak miatt - jelentette be Perger Mónika, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) stratégiai kabinetjének munkatársa

Mint elmondta, áprilisban és májusban négy héten át a felügyelők 103 féle járókából 209 terméket vizsgáltak, és 16 százalékuknál találtak szabálytalanságot. A bébikompoknál 104 féle termékből 161-et ellenőriztek, és 33 százalékuk nem felelt meg az előírásoknak.

Perger Mónika hangsúlyozta: az ellenőrzés elsődleges célja a nem biztonságos járókák és bébikompok forgalomból történő kiszűrése volt, illetve vizsgálták azt is, hogy a RAPEX európai riasztórendszerben lévő veszélyes termékek ne legyenek a boltok polcain.

Elhangzott, hogy az ellenőrzött 73 kereskedelmi egységből 40 százaléknál találtak hiányosságot.
Az ellenőrzés során 23 alkalommal feltételekhez kötötték a további forgalmazást, 21 esetben szabtak ki fogyasztóvédelmi bírságot összesen 530 ezer forint értékben. A leggyakoribb hiányosságok között szerepelt a használati utasítások nem megfelelő volta, illetve az, hogy nem tüntették fel azokat a termékeken, vagy hiányosak voltak az előírt figyelmeztetések.

A sajtótájékoztatón elhangzott: a laboratóriumi vizsgálatba bevont 5 fajta termék - 3 bébikomp és 2 járóka - mindegyikénél több hibát is feltártak a felügyelők. A termékek nem voltak eléggé stabilak, beszorulhatott a gyerek ujja, a bébikompok esetében pedig a lépcsőről való leesési lehetőség is jellemző volt. Ezeket a termékeket kivonták a forgalomból, és bekerülnek a RAPEX európai riasztórendszerbe.

Perger Mónika felhívta a figyelmet arra, hogy a túlzottan olcsó termékek esetében alaposabban nézzék meg az árut a vásárlók. A letiltott veszélyes termékek teljes listáját olvasni lehet a hatóság honlapján, illetve az NFH honlapján lévő fórum oldalon szakértők válaszolnak a beérkező kérdésekre.

Hanganyag: Kálló Izabella

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×