Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Szijjártó: A kormány betartotta vállalását

Szijjártó Péter szerint a kormány az elmúlt hetekben két olyan súlyos problémát is megoldott, amelyet az előző szocialista kormányok okoztak az országnak.

A miniszterelnök szóvivője közleményében hangsúlyozta: hosszú, kemény tárgyalások után visszaszerezték a Mol-részvények több mint 21 százalékát, amellyel jelentős lépést tettek Magyarország megerősítése és a nemzeti ipar felélesztése irányába, jelentősen gyarapították a nemzeti vagyont.

Hozzátette: az otthonvédelmi akcióterv elfogadásával az elmúlt nyolc év legnagyobb veszteseinek, a lakáshiteleseknek a helyzetét sikerült rendezni.

A kormány betartotta vállalását, nem engedjük, hogy akár egyetlen család is utcára kerüljön - szögezte le Szijjártó Péter.

A miniszterelnök szóvivője az MSZP-s Józsa István vasárnapi sajtótájékoztatójára reagált. A szocialista párt országgyűlési képviselője úgy fogalmazott, a kormány egy évi hitegetése ellenére augusztustól ezrével kezdődhetnek meg a kilakoltatások, miközben a nehéz helyzetbe kerültek támogatása körvonalakban sem látszik.

Mint mondta, a valódi segítséget egy 500 milliárd forintos hitelkerettel rendelkező eszközkezelő felállítása jelentené. Erre - szerinte - korábban lett volna fedezet, de az állam általi Mol-részvény vásárlás miatt ez a forrás már nem áll rendelkezésre.

Címlapról ajánljuk
Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

A balatonberényi védett nádas elpusztítása újabb figyelmeztetés, hogy a tó ökoszisztémájának védelme továbbra sem élvez elsőbbséget a magánérdekekkel szemben. Az S.O.S. Balaton kampány azt várja a kormánytól, hogy rendeljen el átfogó vizsgálatot a Balaton természetes partjainak megóvása érdekében, szükség esetén akár már engedélyezett vagy megkezdett beruházások leállításával. Az InfoRádió Horányi Tibort, a Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetségének alelnökét kérdezte.

Krakkói lövöldözés: megszólalt a magyar külügyi tárca

A szombaton történt krakkói fegyveres támadás halálos áldozatai között nincs magyar állampolgár a Külügyminisztérium közlése szerint.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×