Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Ennyit költött a MÁV arra, hogy GPS legyen a vonatokon

A budapesti elővárosi vonalakon működő GPS alapú tájékoztatás fejlesztése 50 millió forintba került - tájékoztatott a MÁV-START Zrt. A vasúttársaság szóvivője az InfoRádiónak elmondta: ez a fejlesztés 280 vonatot érint.

A MÁV-START Zrt. folyamatosan fejleszti a budapesti elővárosi vonalakon az utasok GPS alapú tájékoztatását és május végére a főváros környéki vonatok már több mint nyolcvan százalékán lesz elérhető az utasok számára menet közben is a pontos helymeghatározás - közölte a cég.

Az új rendszert 50 millió forintért 55 kocsiba szerelik be, és az idei tavasztól - az eddigi motorvonatokon felül - további napi 280 közlekedő szerelvényben tudják az utasokat GPS alapú tájékoztatással információkkal ellátni a vonat aktuális helyzetéről és a következő megállásról.

A MÁV-START Zrt. még hétfői közleményében kiemelte: a fejlesztésnek köszönhetően a gépi hangosbeszélőn keresztül hallható információkat három budapesti elővárosi vonalon, Budapest-Vác-Szob, Budapest-Ferihegy-Monor-Albertirsa-Cegléd-Szolnok és Budapest-Sülysáp-Nagykáta-Újszász-Szolnok között hallhatják az utasok.

A tájékoztatás magyar, angol és német nyelvű. A fejlesztés szerelési munkálatait a MÁV-GÉPÉSZET Zrt. végezte.

Hanganyag: Domanits András

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×