Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Pilótahiba okozta egy évvel ezelőtt egy nagykanizsai repülős halálát

Szabálytalan módon túl alacsonyan és kis sebességgel próbált meg manővereket végrehajtani az a pilóta, aki tavaly nyáron halálos balesetet szenvedett kisgépével a nagykanizsai repülőtéren - közölte honlapján a Közlekedésbiztonsági Szervezet (KBSZ).

A nagykanizsai füves leszállóhelyen - alig tízméteres távolságra a repülőtér iroda- és raktárépületeitől - 2010 márciusában zuhant le az Apollo Fox kisrepülőgép. Pilótája, egy 40 éves nagykanizsai férfi a helyszínen meghalt.

Szemtanúk akkor arról számoltak be, hogy a gép a repülőtér felett hajtott végre manővereket, amikor orral váratlanul a földnek csapódott.

A KBSZ nemrég lezárult vizsgálata azt állapította meg, hogy "a gép és a pilóta számára sem engedélyezett földközeli magasságú intenzív manőverezés során a pilóta nem ismerte fel, hogy a gépének állásszöge folyamatosan növekszik és eléri a kritikus értéket, majd átesik". Az ezt megakadályozó kormánykorrekció nem volt megfelelő, vagy el is maradt.

A pilóta aznap egyedül és utasokkal is repült, a tragédiához vezető negyedik felszállását egyedül hajtotta végre. Repülése végén a leszállóhely fölött mintegy ötvenméteres magasságon "földközeli intenzív manőverek végrehajtásába kezdett", figyelmen kívül hagyva a repülési magasságokra vonatkozó előírásokat.

A végzetes manőver egy süllyedés után indított bal, emelkedő forduló volt.

A KBSZ megállapította: semmilyen tény nem utal arra, hogy a baleset bekövetkezését "bármilyen külső hatás vagy személy" okozta volna. A pilóta, a repülőtér és a repülőgép is rendelkezett a repülés végrehajtásához szükséges engedélyekkel és jogosításokkal, az időjárás megfelelő volt, műszaki hibára nem utalt semmi.

Megjegyzésként szerepel az is a dokumentumban, hogy a pilóta az intenzív földközeli és kis sebességgel végrehajtott manővereivel pilótatársainak rosszallását váltotta ki, "többször hiába hívták fel a figyelmét arra, hogy manővere veszélyes, gépe képességeinek a határát feszegeti".

Címlapról ajánljuk
Vészkapcsoló – Hogyan tiltaná ki Kínát az EU a piacairól?

Vészkapcsoló – Hogyan tiltaná ki Kínát az EU a piacairól?

Új kereskedelmi fegyver, avagy „vészkapcsoló” kidolgozására készül az Európai Unió, amellyel akár azonnal kizárhatná az európai piacról a kínai cégeket. A lépés hátterében az európai ipart egyre erősebben szorongató kínai verseny és a két gazdaság közötti kereskedelmi egyensúlytalanság áll.

Krakkói lövöldözés: újabb megrázó információk érkeznek Lengyelországból

A krakkói lövöldözésben öt külföldi sérült meg - közölte vasárnap Maksymilian Kosowski, a Kis-lengyelországi vajdaság szóvivője. Megerősítette azt is, hogy a hat halálos áldozat egyike brit állampolgár.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
A piacok rádöbbentek, hogy utálják Amerika kék hullámát

A piacok rádöbbentek, hogy utálják Amerika kék hullámát

Ha a piacokról szóló beszélgetésből kivonjuk a politikát és a mesterséges intelligenciát, igen rövid társalgás marad. November 5-én pedig egyáltalán semmi. A választást követő napon tapasztalt ingadozó kereskedés után a befektetők láthatóan arra jutottak, hogy a félidős választások „kék cunamija” rossz hír az AI-nak. Mivel a technológiai beruházási boom az elmúlt két évben lendületet adott az amerikai gazdaságnak, és a piacon szinte minden emelkedést és esést az AI mozgat, ez a következtetés általános zuhanásba taszította a részvényeket. Az irányadó S&P 500 index 4 százalékot veszített, a technológia-túlsúlyos Nasdaq több mint 5 százalékot.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×