eur:
387.8
usd:
360.08
bux:
69201.95
2024. május 13. hétfő Imola, Szervác

Döntöttek az illetékesek: fonódik a 17-es villamos

Egyhangúlag elfogadta a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) javaslatát a budai fonódó villamoshálózat megvalósításával kapcsolatban a II. kerületi képviselő-testület keddi, rendkívüli ülésén. A Fővárosi Önkormányzat és a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) is elfogadja a javaslatot.

"A II. kerület képviselői egyhangúlag úgy vélték, hogy az NFÜ által kidolgozott kompromisszumos javaslat alkalmas arra, hogy egyszerre szolgálja Budapest, Buda és a II. kerület lakosságának érdekeit" - áll az MTI-hez eljuttatott közleményben.

Mint írták, az NFÜ kétszintű szakértői vizsgálat lefolytatása után tette le szakmai javaslatát az eredeti projekt két ütemben történő megvalósításáról és részbeni átdolgozásáról.

Az eredeti projekt az új elképzelés szerint két részre válik, így az úgynevezett "Moszkva téri ág" megvalósítása rövid időn belül megkezdődhet, a program emellett kibővül a 17-es villamos pályájának felújításával, a szükséges közúti rekonstrukcióval és a Moszkva tér részbeni felszíni rendezésével. Ezzel korszerű módon megvalósulhat Észak- és Dél-Buda átszállás nélküli kötöttpályás összeköttetése - olvasható a közleményben.

Közölték: a II. kerület lakossága számára több problémát okozó úgynevezett "Bem rakparti ág" a továbbiakban külön projektté válik, "megvalósítására további vizsgálatok lefolytatása és a szükséges előfeltételek megteremtése után kerülhet sor".

A főváros is igent mondott

A Fővárosi Önkormányzat és a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) is elfogadja az NFÜ javaslatát.

A közlemény szerint az NFÜ által elkészített javaslatcsomag lényege, hogy a projekt két ütemre válik szét, de a II. kerület által korábban ellenzett Bem rakparti villamosszakasz a tervek pontosítása után megvalósul.

Tarlós István főpolgármester kedden levélben jelezte Petykó Zoltán NFÜ-elnöknek, hogy elfogadja a javaslatcsomagot, hozzátéve: feltétel, hogy a két ütemre szétválasztott beruházás két támogatási szerződését egyidejűleg kössék meg a felek - tették hozzá.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Átalakul Vlagyimir Putyin kormánya, távozik a védelmi miniszter

Támogatásukról biztosították az orosz parlament szakbizottságai vasárnap az orosz miniszterelnök-helyettesi és miniszteri posztokra jelölt tisztségviselőket. Később kiderült, milyen jelentős cseréket hajt végre az orosz elnök.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.13. hétfő, 18:00
Csicsmann László
Közel-Kelet szakértő, a Budapesti Corvinus Egyetem tanára
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×