Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Éles vita a jelenlegi alkotmány hatályáról

Indokolatlan zavarkeltésnek, szakmailag pedig több szempontból is megalapozatlannak tartja a Fidesz Kolláth György alkotmányjogász nyilatkozatát, amely szerint kifelejtették az új alaptörvény szövegéből a jelenlegi alkotmány hatályon kívül helyezését január 1-jével.

Kolláth György a Népszabadságnak azt mondta: a szövegben mindössze az szerepel, hogy az új alaptörvény 2012. január 1-jével lép hatályba, ám az nem, hogy a jelenlegit ugyanezen aktussal egy időben hatályon kívül helyezik. Az alkotmányjogász szerint így formailag két hatályos alkotmány lenne januártól.

Gulyás Gergely, a Fidesz-KDNP alkotmányszövegező bizottságának tagja erre reagálva kedden az MTI-vel azt közölte: zavarkeltőnek és három okból is szakmailag megalapozatlannak tartja Kolláth György nyilatkozatát.

Egyrészt - fejtette ki - a már kihirdetett és 2012. január 1-jétől hatályos, új alaptörvény világosan rögzíti a záró rendelkezései között, hogy valamennyi átmeneti szabályról, hatálybalépésről külön törvény rendelkezik. Ez legkésőbb ősszel megszületik - tette hozzá.

Másrészt - folytatta a fideszes politikus - a jelenlegi alkotmány is kimondja, hogy a hatálya a végleges alaptörvény elfogadásáig tart, azaz meghatározta a saját ideiglenességét.

Mindezeken felül pedig az ugyanolyan témakörben hozott későbbi törvény automatikusan a korábbi helyébe lép már a római jog óta - mondta Gulyás Gergely.

Címlapról ajánljuk
Sári Zsolt az ügynökaktákról: ne a mutogatás eszköze legyen, hanem a közös történelmünk feldolgozása

Sári Zsolt az ügynökaktákról: ne a mutogatás eszköze legyen, hanem a közös történelmünk feldolgozása

A családok lehetőségeiről, a fiatalok ügynökmúlthoz való hozzáállásáról, az állami vezetők esetleges érintettségéről, illetve a kormány attitűdjéről is beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában Sári Zsolt, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×