eur:
389.13
usd:
361.78
bux:
68882.55
2024. május 8. szerda Mihály

Alaptörvény: ünnepi bélyegblokkot bocsátott ki a Magyar Posta

Magyarország új alaptörvényének tiszteletére ünnepi bélyegblokkot bocsátott forgalomba Schmitt Pál köztársasági elnök és Horváth Gergely Domonkos, a Magyar Posta Zrt. igazgatóságának elnöke a Sándor-palotában.

Az államfő rövid beszédében a bélyeg tervezőinek és alkotóinak is megköszönte a munkájukat, mint mondta reményei szerint az sok gyűjtőnek féltett kincse lesz majd. Schmitt Pál úgy fogalmazott: ezt megelőzően jó érzéssel írta alá Magyarország "gondos, felelős, szakértő és hosszú előkészítés után" született alaptörvényét. A köztársasági elnök emlékeztetett: az alaptörvényből egyszer s mindenkorra eltűnik az 1949-es év, az az idő, amikor "még a napot is eltakarták előlünk a kommunisták". Mint mondta a dokumentum - az aranybulla, a hármaskönyv vagy az áprilisi törvények névadásához hasonló gyakorlattal - a húsvéti alkotmányként kerülhet be a történelembe.

Horváth Gergely Domonkos az új alaptörvény államfői aláírása alkalmából kibocsátott bélyeget ismertetve kifejtette: a Magyar Posta sorszámozott blokkjának fő motívuma a Szent Korona. A keretrajzot az Országház kupolacsarnokának Szent István király-szobra és a boltívek díszítik. A filatéliai különlegességet UV-fénybe tartva pedig a "Legyen béke, szabadság és egyetértés" felirat olvasható.

Kiemelte: a fekete sorszámozású "alapváltozat" mellett egy világritkaságnak számító piros sorszámú blokkot is forgalomba bocsátanak, utóbbi az első olyan bélyeg, amelyen különböző méretű és színű csiszolt kristályokat használtak a koronaékszerek megjelenítésére.

A Magyar Posta igazgatóságának elnöke szerint szintén egyedinek számít, hogy az Állami Nyomdában készült bélyegek névértéke megegyezik a kibocsátás évével, ehhez hasonló esetre utoljára 2001-ben, a millennium évében került sor. A "Magyarország új Alaptörvénye" elnevezésű blokk fekete sorszámozású változatából negyvenezer, a kristállyal díszített bélyegekből pedig húszezer kerül a kijelölt postákba.

A Sándor-palota lovagtermében tartott eseményen többek között megjelent Szalai Annamária, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnöke, Szász Károly, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) elnöke, valamint Salamon László, az Országgyűlés alkotmány-előkészítő eseti bizottságának kereszténydemokrata elnöke, illetve a testület fideszes alelnöke Gulyás Gergely.

Schmitt Pál húsvéthétfőn, a déli harangszót követően írta alá Magyarország új, 2012. január 1-jén hatályba lépő alaptörvényét. Az államfő ezt követően, a Sándor-palotában mondott beszédében úgy fogalmazott, egy mindenki számára érthető, egyszerre magyar, nemzeti, korszerű és európai alaptörvény született, amelyre a magyarok nemzedékek múlva is büszkék lesznek. A köztársasági elnök szerint 2011 tavasza az egész nemzet számára fontos eseménnyel lett teljesebbé, hiszen idén nemcsak a természet újult meg, hanem az ország legfontosabb törvénye is.

Címlapról ajánljuk

Salát Gergely: Hszi Csin-ping látogatása Magyarország Kína melletti markáns kiállását is jutalmazza

A kínaiak a fő világpolitikai stratégiája most a saját mozgástér bővítése, és a jövőben a többpólusú világrend kialakítása – mondta Salát Gergely, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt a kínai elnök látogatásának jelentőségéről, a pekingi diplomácia módszereiről, a küldöttség összetételéről és az orosz–kínai viszonyról is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.08. szerda, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
Megmaradt az ötnapos tőzsdei győzelmi sorozat a tengerentúlon

Megmaradt az ötnapos tőzsdei győzelmi sorozat a tengerentúlon

Gazdasági adatok tekintetében ma Németországból érkeztek fontos számok az ipar kilátásaival kapcsolatban, ezen kívül megjött az európai kiskereskedelmi adat is, illetve a hazai kiskereskedelmi számok is. Tegnap kimondottan jó hangulatban zajlott a kereskedés a tőzsdéken, nagyot tudott a hazai piacon ralizni az OTP. A magyar tőzsdén a Richter volt a legjobban teljesítő nagypapír, emellett pedig kitartott a tegnapi széleskörű optimizmus a piacokon, a vezető európai részvényindexek ezúttal is határozott pluszban álltak meg, míg Amerikában óvatos emelkedést láthattunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×