Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Az ombudsmanhoz fordult egy devecseri károsult

Az állampolgári jogok országgyűlési biztosához fordult a tavaly októberi vörösiszap-katasztrófa egyik devecseri károsultja, aki az állami kártalanítást sérelmezi beadványában, és nem engedi ledózerolni bontásra ítélt házát. Az építési hatóság ennek ellenére bontást rendelhet el. Az ombudsman hivatala kedden azt közölte: adategyeztetés miatt még nem döntöttek az eljárás megindításáról.

Marton Zoltán károsult elmondta, hogy az iszapömlésben megsérült házát nem engedi elbontani addig, amíg nem sikerül valamilyen megállapodást kötnie. Mint hozzátette, az övé azoknak a házaknak az egyike, amely a lebontott épületek üres területén még áll Devecserben, feleségével ideiglenesen a Máltai Szeretetszolgálat által az önkormányzattól bérelt lakásban laknak.

A bontási területen a szolgáltatók a katasztrófavédelem kérésének megfelelően már kikötötték a vizet és a villanyt is, a kivitelező cég már az utat is felszedte.

Marton Zoltán elmondta, hogy az önkormányzat által megbízott szakértők 17 millió forintra értékelték fel a házát, de ebből nem tud újat építeni; a lakóparkba amiatt nem költözik, mert ott melléképületet nem kapna, pedig 70 négyzetméteres műhelye van. Most új értékbecslést készíttetett, ennek az eredményére vár.

Hozzátette: ragaszkodik ahhoz, hogy saját maga terveztethesse és építtethesse fel a házát. A belügyminiszternek is írt már levelet, de onnan nem kapott választ, ezért fordult most Szabó Máté ombudsman hivatalához.

Muhoray Árpád, az Újjáépítési Kormányzati Koordinációs Központ parancsnoka az eset kapcsán elmondta: május 15-ig dönthet arról a károsult, hogy részt vesz-e az állami kártalanításban. A Marton család eddig nem tudott dönteni a felajánlott lehetőségek közül - sőt a Belügyminisztérium által pozitívan elbírált két egyedi kérelmét is visszavonta -, amelyek igénybevételének feltétele, hogy a házának bontásához hozzájáruljon.

Hozzátette: ha a megadott határidőig sem sikerül dönteniük a kártalanítás módjáról, akkor az építési hatóság rendeli el a bontást a szennyezés felszámolása miatt. Kiemelte, hogy a lehetőségek közül még a készpénzes kártalanítást vagy a használt lakás vásárlását választhatják.

Az ombudsman hivatalában azt közölték: a Marton család beadványa megérkezett az állampolgári jogok országgyűlési biztosához, mivel azonban a panaszból hiányoznak adatok, további információk beszerzését kezdték meg. Bernát György sajtótanácsadó közölte, hogy a még hiányzó adatok birtokában, hatáskör megléte esetén döntenek majd a vizsgálat indításáról, amelyről az érintettnek értesítést küldenek.

Címlapról ajánljuk
Sári Zsolt az ügynökaktákról: ne a mutogatás eszköze legyen, hanem a közös történelmünk feldolgozása

Sári Zsolt az ügynökaktákról: ne a mutogatás eszköze legyen, hanem a közös történelmünk feldolgozása

A családok lehetőségeiről, a fiatalok ügynökmúlthoz való hozzáállásáról, az állami vezetők esetleges érintettségéről, illetve a kormány attitűdjéről is beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában Sári Zsolt, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Sötét titkok a múzeumokban: évtizedek óta őrzött náci műkincsek nyomába erednek Európában

Sötét titkok a múzeumokban: évtizedek óta őrzött náci műkincsek nyomába erednek Európában

Negyedszázaddal követve más nagy európai országokat, Olaszország is napirendre tűzte a nácik által elrabolt műkincsek visszaszolgáltatásával foglalkozó testület felállítását. A napokban a kormányfő, Giorgia Meloni pártjának egyik képviselője a törvényhozás elé terjesztette az erről szóló jogszabálytervezetet, amelyet a miniszterelnök „civilizációs tettként” értékelt. Svájc is lépéseket tett e téren, az alpesi országban most kezdte el működését a restitúciós bizottság, irányítója Simonetta Sommaruga volt államfő, aki elismerte: országában „néha több idő kell a dolgokhoz, de ez nem jelenti azt, hogy nem történt semmi”.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×