eur:
389.22
usd:
362.02
bux:
68514.47
2024. május 8. szerda Mihály

Végrehajtás fenyeget százezer ingatlant

A Banki és Végrehajtási Károsultak Információs Irodájának ügyvezetője szerint több mint százezer ingatlant érintenek a végrehajtások.

Kovács László a Magyar Nemzetnek adott interjúban azt mondta: a bankok jelenleg az opciós vételi jogukat gyakorolják, illetve bedőlt tartozásaikat próbálják meg értékesíteni. A szakértő közölte: az elmúlt egy évben 30-40 százalékkal növekedtek a tartozások. Úgy fogalmazott: körülbelül minden második ügyfél tartozása meghaladja a jelzálogként felajánlott ingatlan értékét.

Címlapról ajánljuk
Már palesztinbarát sátortábor van Bécs leghíresebb egyetemén is

Már palesztinbarát sátortábor van Bécs leghíresebb egyetemén is

Aktivisták palesztinbarát tiltakozó tábort létesítettek Európa egyik legrégebbi egyetemének udvarán. A mintát az amerikai egyetemek tiltakozói jelentették. A rendőrség kivonult a helyszínre, de nem tiltotta be a tüntetést. A hasonló megmozdulások számos ország egyetemein immár szinte mindennapossá váltak.

Érkezik a kínai elnök, szerdától óriási lezárások jönnek a fővárosban – itt vannak a részletek

Mutatjuk, melyik fővárosi útvonalakon mikor kell jelentős korlátozásra számítani.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.08. szerda, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
Kiderült, mi lesz az üzemanyagárakkal -  Így reagál a Mol árfolyama!

Kiderült, mi lesz az üzemanyagárakkal - Így reagál a Mol árfolyama!

Szerda reggel kedvezőtlen hangulatban telt a kereskedés Ázsiában, ezt követően pedig ugyan reggel jó hangulatban indult a nap Európában, de a déli órákra megtorpant az emelkedés. A magyar tőzsde ma alulteljesítő, ami elsősorban az OTP eséséből adódik. A hazai nagypapírok közül már csak a Mol van pluszban, a befektetők megkönnyebbültek a hírre, hogy a kormány szerint az üzemanyagkereskedők eleget tettek a kormány kérésének az elmúlt két hétben.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×