Infostart.hu
eur:
363.43
usd:
326.12
bux:
143453.78
2026. november 6. péntek Lénárd

Feljelentést tett Omninvest-ügyben a Nemzetgazdasági Minisztérium

Különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének gyanúja miatt feljelentést tett ismeretlen tettes ellen a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az Omninvest Development Kft. számára 2006-ban nyújtott kétmilliárd forint összegű állami támogatás odaítélése ügyében az V. kerületi rendőrkapitányságon - közölte a tárca pénteken az MTI-vel.

A minisztérium álláspontja szerint az irányadó jogszabályok szándékos megsértésével ítélték oda és fizették ki Az influenza "A" vírus okozta pandémia elleni védekezés K+F feladatai című projektre nyújtott támogatást az Omninvest Development Kft.-nek, ennek következtében a magyar államot kétmilliárd forint kár érte.

A Nemzetgazdasági Minisztérium az ügy vizsgálata során több, büntetőeljárás megindítására okot adó hiányosságot, ellentmondást tárt fel, ezért fordult az illetékes nyomozó hatósághoz - áll a közleményben.

A nemzetgazdasági miniszter június végén indított vizsgálatot az Omninvest állami támogatásával kapcsolatban, a tárca akkor azt közölte:lehetséges, hogy "a cég önmagát bízta meg a H1N1-influenzajárvány elleni oltóanyag kifejlesztésével". Mint hozzátette, az Európai Bizottság Versenyjogi Főigazgatósága is vizsgálatot folytat az ügyben.

Ezt követően július végén Papcsák Ferenc kormánybiztos jelentette be, hogy a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) vizsgálja az állam Omninvest Kft.-vel kötött szerződéseit is. Erre reagálva a cég annyit közölt, hogy "az Omninvest, ahogy eddig, úgy ezután is nyitottan áll minden vizsgálat elé".

Október végén a Magyar Televízió híradójában hangzott el, hogy a vám- és pénzügyőrség nyomozást folytat jogosulatlan gazdasági előny megszerzése és adócsalás gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen.

Ezután a Kehi közölte, várhatóan feljelentést tesznek a cég ellen, erre az Omninvest Kft. úgy reagált: a 2006-os pályázati támogatás felhasználása során az Omninvest Kft. leányvállalata, az Omninvest Development Kft. az akkor hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően járt el, amikor anyavállalatával együttműködésben végezte el a kutatást.

Az Omninvest Kft. novemberben teljes összegben átutalta a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatalnak (NKTH) azt a kétmilliárd forintot, ezzel a hatóságok szerint jogtalanul felhasznált állami támogatást fizették vissza. A cég szóvivője, Németh Zsolt az MR1-Kossuth Rádiónak azt mondta: alapvetően amiatt ajánlották fel a pénz visszafizetését, mert az Európai Bizottság versenypolitikai főigazgatósága szerint is uniós rendeletbe ütközik a támogatás. Ismét leszögezte ugyanakkor: "ez nem jelenti azt, hogy a cég bármilyen vádaskodást elismerne".

Címlapról ajánljuk

Sári Zsolt az ügynökaktákról: a hiteles adatokkal jobban megérthető, mi miért történt, mert a rendszer volt a fő bűnös

„Le akarjuk zárni a hallgatás korát, nem akarjuk, hogy tovább kísértsen az a múlt, ami lehetővé tette a zsarolhatóságot, lehetővé tette azt, hogy találgatások legyenek” – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az ügynökaktákról Sári Zsolt, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Megjött a hét legjobban várt adata - Azonnal reagálnak a piacok!

Megjött a hét legjobban várt adata - Azonnal reagálnak a piacok!

Történelmi eladási hullám söpört végig csütörtökön az amerikai tőzsdéken, az AI-részvények zuhanása pedig példátlan vagyonvesztést okozott. Az S&P 500 vállalatainak összesített piaci értéke egyetlen nap alatt mintegy 2900 milliárd dollárral csökkent, amire korábban még nem volt példa. A pánikhangulat péntek reggelre Ázsiát is elérte: a japán tőzsde több mint 6, a dél-koreai Kospi pedig több mint 8 százalékos mínuszban is járt, utóbbinál a kereskedést is fel kellett függeszteni. Délután fontos munkaerőpiaci adatok jöttek Amerikából, melynek hatására leszúrt az arany, és erősödni kezdett a dollár. Alapavetően azonban nem változtatta meg a piaci hangulatot a mostani adatközlés.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×