Infostart.hu
eur:
363.94
usd:
326.51
bux:
142679.5
2026. november 6. péntek Lénárd

Bajnai Gordont érintő ügyben nyomoz a VPOP

"Bajnaiék ciprusi milliárdjairól" ír a magyar Nemzet. A lap információi szerint a nyomozók tanúkat hallgatnak ki vám- és pénzügyőrségen. A Dataplex-ügy néhány szereplője három hónap alatt összesen hárommilliárd forintot zsebelhetett be.

Az úgynevezett Dataplex-ügyben érintett cégek bankszámlaforgalmának elemzését, a 2005-ben három hónap alatt hárommilliárd forintos hasznot hozó tranzakció-sorozatban keletkezett szerződések ellenőrzését és tanúkihallgatásokat végeznek a vám- és pénzügyőrségen, ahol adócsalás miatt nyomoznak a Bajnai Gordont és Kóka János sógorát is elérő üzlet miatt.

Megkezdték a tanúk kihallgatását a Dataplex-ügyben - mondta a Magyar Nemzet érdeklődésére a vám- és pénzügyőrség bűnügyi főigazgatója. Sors László neveket nem említett, azt ugyanakkor közölte: tucatnyi személynek tesznek fel kérdéseket a nyomozók. A szerverhotelt működtető informatikai vállalkozást 2005-ben 2,5 milliárd forintos bankhitelből vette meg a Bajnai Gordon későbbi miniszterelnök vezette Wallis Zrt., majd három hónappal később ciprusi cégek bevonásával csaknem hárommilliárdos haszonnal, 5,1 milliárd forintért továbbadták azt a Magyar Telekomnak.

A tranzakció miatt - amelyben egyébként érintett Kóka János volt gazdasági miniszter sógora is - adócsalás gyanújával nyomoznak - írja a szombati Magyar Nemzet.

A Dataplex ügyben a Nemzeti Nyomozó Iroda gazdaságvédelmi főosztálya 2007. májusában rendelt el nyomozást különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének gyanúja miatt. A Fővárosi Főügyészség 2010. április 22-én utasítást adott, hogy hogy adócsalás bűntett elkövetésének gyanúja miatt a rendőrség a nyomozást a vám- és pénzügyőrség nyomozó hatóságához tegye át.

Címlapról ajánljuk

„Azt írtak le, amit jónak láttak” – B. Tóth László az állambiztonsági múltjáról

„Az egész országban mindenki mindenkiről mindent jelentett. Voltak, akik ezen csak nevettek és komolytalannak tartották – mint én –, és persze voltak, akik ezt halál komolyan vették” – így reagált B. Tóth László az Indexnek a nemrég nyilvánosságra került 6-os kartonjára.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Félnek a befektetők, veszik a dollárt

Félnek a befektetők, veszik a dollárt

Hatalmasat estek tegnap a mesterséges intelligenciához kötődő részvények, és a zuhanás hatása több más piacra is átterjedt. A befektetők az amerikai kötvényekben és a dollárban kerestek menedéket, miközben az olaj ára is emelkedett. Mindez a forintra is komoly nyomást gyakorolt, így a magyar fizetőeszköz reggel 326 körül állt a dollárral és 364,6 körül az euróval szemben. A piacok figyelme ma az euróövezeti konjunktúraadatokra és az amerikai munkaerőpiaci számokra irányul.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×