Infostart.hu
eur:
362.24
usd:
321.6
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre

Megszavazta az Országgyűlés a válságadók kivetését

Újabb különadók, úgynevezett válságadók bevezetéséről döntött az Országgyűlés hétfőn; ezek a költségvetés helyzetét idén 161 milliárd forinttal javítják, amely hozzáadódik a pénzügyi szektor által befizetendő 200 milliárd forinthoz.

Lázár János és Rogán Antal fideszes képviselők javaslatát 294 igen szavazattal, 44 ellenében, 12 tartózkodás mellett fogadta el a Ház. A szocialista képviselők nemmel voksoltak, az LMP-frakció tagjai pedig tartózkodtak. A fideszes Varga István szintén nemmel szavazott.

Az Országgyűlés arról is döntött, hogy a törvényjavaslat sürgős kihirdetését kérik a köztársasági elnöktől.

Orbán Viktor kormányfő múlt szerdán jelentette be, hogy további válságadókat kívánnak bevezetni, amelyek a távközlési, illetve telekommunikációs, az energetikai szektort és a kereskedelmi áruházláncokat érintik 3 éven keresztül, már 2010-ben is.

Igen a zárszámadásra


Elfogadta az Országgyűlés a tavalyi költségvetés végrehajtásáról szóló törvényt. A jogszabály kimondja: a 2009-es költségvetési gazdálkodás indokolatlan mértékben terhelte meg a 2010. évi költségvetés végrehajtását.

Az Országgyűlés 296 igen és 53 nem szavazat mellett fogadta el hétfőn 2009. évi költségvetés végrehajtásáról szóló törvényt.

A törvény rögzíti, hogy tavaly 8.324,2 milliárd forint volt a költségvetés bevétele, 9.067,9 milliárd forint a kiadása és 743,7 milliárd forint hiány mértéke.

A 2009. évi költségvetést a parlament 2008. december 15-én fogadta el. A jogszabály a központi költségvetés 2009. évi bevételi főösszegét 8.300,2 milliárd forintban, kiadási főösszegét 8.961 milliárd forintban állapította meg, a hiány összege 660,8 milliárd forint volt.

Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×