Infostart.hu
eur:
362.35
usd:
323.03
bux:
147607.45
2026. november 4. szerda Károly

Tudomásul veszi a válságadó bevezetését több nagy munkaadói szervezet

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének ügyvezető elnöke az InfoRádióban úgy fogalmazott: a kabinet a gazdaság növekedéséhez és az államháztartási hiánycél tartásához a kisebbik rosszat választotta. Demján Sándor hangsúlyozta: a nemzetközi hiteleket vissza kell fizetni és fontos a külföldi befektetők bizalmának visszaszerzése.

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke szerint a válságadó azokat a szektorokat érinti, ahonnan sok pénz áramlik ki a gazdaságból. Parragh László azt mondta: a költségvetési egyensúlyt mindenképpen biztosítani kell, és jobb megoldásnak tartja a 3 évre szóló válságadót, mint a megszorításokat és adóemeléseket. A Mol elnök-vezérigazgatója szerint válsághelyzetben mindenkinek ki kell venni a részét a teherviselésből. Hernádi Zsolt úgy vélte: a rossz makrogazdasági környezet károsabb lehet az átmeneti különadónál.

Orbán Viktor kormányfő tegnap jelentette be, hogy a telekommunikációs ágazattól évi 61 milliárd, az energiaszektortól évi 70, a kereskedelmi láncoktól pedig 30 milliárd forint adót szednek be.

Címlapról ajánljuk
Szoboszlai Dominik kezdett a Liverpoolban
BL élőben

Szoboszlai Dominik kezdett a Liverpoolban

A Liverpool a török Fenerbahce otthonában lép pályára, az AEK Athén a Real Madridot fogadja a mai BL-játéknap két 18.45-kor kezdődő találkozóján. A négy magyar válogatott játékos közül Szoboszlai Dominik kezd, Kerkez Milos, valamint Varga Barnabás és Vitális Milán a cserepadon ül – egyelőre.

Ügynökakták – Magyar Péter odaszúrt az egykori elitnek

Magyar Péter miniszterelnök az ügynökakták három irattípusának nyilvánosságra hozatala után úgy látja, most már nyilvánvaló lehet mindenki számára, hogy az elmúlt évtizedekben az akkori politikai és gazdasági elit miért nem tette elérhetővé a dokumentumokat.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×