Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Nem gyanúsítottként hallgatták meg az Alkotmányvédelmi Hivatal vezetőjét

Cáfolta a Budapesti Katonai Ügyészség szóvivője, hogy gyanúsítottként hallgatták ki Balajti Lászlót, az Alkotmányvédelmi Hivatal főigazgatóját. Balogh Zoltán szóvivő Staudt Gábor jobbikos országgyűlési képviselő nyilatkozatára reagált.

Staudt Gábor sajtótájékoztatóján jogi képviselőjének közlésére hivatkozva jelentette be, hogy a Budapesti Katonai Ügyészség gyanúsítottként hallgatta meg Balajti László altábornagyot, a Nemzetbiztonsági Hivatal korábbi, az Alkotmányvédelmi Hivatal jelenlegi főigazgatóját.

Balajti László ellen Staudt Gábor tett feljelentést júniusban hivatali hatalommal való visszaélés, valamint hivatalos személy által elkövetett becsületsértés miatt azután, hogy az altábornagy által vezetett Alkotmányvédelmi Hivatal olyan szakvéleményt készített, amely szerint Staudt és három frakciótársa nemzetbiztonsági kockázatot jelent.

A politikus az ügyészségi tájékoztatás alapján azt mondta, hogy a szakvélemény alapját képező iratokat lefoglalták.

Staudt Gábor kifejtette: a hivatali bűncselekménnyel megalapozottan gyanúsítható Balajti László előzetes letartóztatását kezdeményezik, mivel a főigazgató munkahelyén - ahová változatlanul bejár - bizonyítékokat semmisíthet meg és befolyásolhatja az ellene folyó eljárást.

A jobbikos politikus azt is hozzátette: feltételezése szerint Balajti László nem tájékoztatta Pintér Sándor belügyminisztert arról, hogy gyanúsítottként vonták eljárás alá. Ez felveti a jelentési kötelezettségének elmulasztását - mondta.

Címlapról ajánljuk
100 éves a Micimackó: bekerült egy kiskutya is a sztoriba

100 éves a Micimackó: bekerült egy kiskutya is a sztoriba

Alan Alexander Milne angol író olyan mesevilágot teremtett az 1926-ban megjelent Micimackó című könyve által, amely még ma is meghatározó a gyermekirodalomban. „Mici” egyébként nem más, mint Karinthy Frigyes testvére, Emília, aki a nyersfordítást végezte – ez is elhangzott a beszélgetésünkben Lovász Andreával, a Móra Kiadó főszerkesztőjével.

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×