A 10-es és a 11-es főutat összekötő szakasz várhatóan 2013-ra elkészül, de a 10-es és az 1-es számú főút továbbra is problémás, vagyis három év múlva még nem lesz teljes a M0-ás körgyűrű - mondta az InfoRádiónak a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infrastruktúráért felelős államtitkára.
Völner Pál szerint a baj az, hogy az erőforrások nagy részét lekötötték, de mindenképpen megoldást kell találni arra, hogy azoknak, akik Budapesten keresztül tudnak csak eljutni valahova, lehetőségük legyen, hogy el tudják kerülni a főváros forgalmát. Hozzátette: a körgyűrű bezárása csak a 2014-től kezdődő időszakra fog esni.
Úgy véli, az alagutas módszer lenne a legkedvezőbb, de figyelembe kell venni, hogy ez nagyságrendekkel nagyobb kiadásokkal jár, márpedig a költségvetés helyzete nem teszi lehetővé az azonnali megvalósítást.
Völner Pál hangsúlyozta: még mindig vizsgálnak többféle lehetőséget, például a Zsámbéki-medencétől Szlovákia felé tartó útszakasz megépítését, ami a 6-os úttal összekötné a térséget.
Azt a megoldást kell választanunk, ami a hamarabb megvalósítható - mondta az államtitkár.
Hanganyag: Hegedûs Zsuzsa