Infostart.hu
eur:
363.96
usd:
319.17
bux:
144404.32
2026. július 23. csütörtök Lenke

Gémesi György: A kormány feladata a tűzoltás

A kormánynak most a tűzoltás a feladata az önkormányzatok finanszírozása terén is; a feladatok, a hatáskörök és a költségek törvényi reformjához sokkal több idő kell, mint az Orbán-kabinet megalakulása óta eltelt három hét - mondta az InfoRádióban Gémesi György, a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke, Gödöllő polgármestere.

Bár az új kormány eddigi tevékenysége még nem rajzolódott ki teljesen, néhány gesztusértékű kérdésről már döntött: az önkormányzatok létszámának lecsökkentéséről és az iparűzési adó régi rendszerbe történő visszaállításáról - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke, aki hozzátette: a kormány iránya jó, bár ezek a döntések egyelőre nem anyagi, inkább morális jelentőségűek.

Érdemi munka nem lehetséges három hét alatt - hangsúlyozta Gémesi György, aki szerint ezek sokkal mélyebb kérdések, amelyekhez idő kell.

Gödöllő polgármestere szerint ahhoz, hogy az önkormányzatok az év végéig biztonságosan el tudják látni feladataikat és működni tudjanak, fel kell mérni, hogy megvan-e számukra a forrás. Ezek nem nagy pénzek, de át kell tekinteni a szükségleteket és tűzoltó módszerrel rendezni kell azokat - hangsúlyozta.

Vasárnap és hétfőn tartják nyolcadik alkalommal találkozójukat a világ magyar polgármesterei Gödöllőn, amelynek kapcsán Gémesi György elmondta: az önkormányzati törvény Magyarországon nem rossz, hiszen megosztja a központi és a helyi hatalom között a feladatokat és hatásköröket, de a húsz év során olyan sok új feladatokat kaptak az önkormányzatok, amelyekhez pénzt nem adtak.

Hanganyag: Ignáth Márk

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Magyar Péter friss bejelentései: a következő államfő nem a politika világából fog érkezni
kormányzati tájékoztató percről percre

Magyar Péter friss bejelentései: a következő államfő nem a politika világából fog érkezni

Szerdán kormányülés volt délben, a miniszterelnök Köböl Anita kormányszóvivővel tesz bejelentéseket. Szeptembertől jön a vényköteles gyógyszerek áfamentessége, dolgoznak a tűzifa áfamentességén, és az egészséges élelmiszerek áfakulcsának csökkentésén is. Miniszterek, államtitkárok nem kapnak pénzt, ha felügyelőbizottsági tagok lesznek. Az állami cégek vezetőinél is jön a bérplafon. Tárgyalnak a politikusok és velük egy háztartásban élők vagyonosodási vizsgálatáról 20 évre visszamenőleg. Négy Eximbankhoz kötődő ügyben, 1000 milliárd forintos értékű ügyekben tettek feljelentést, köztük a volt Szofitel-szálló, a Duna Aszfalt és a dunakeszi járműjavító ügyében. Volt politikusból most nem lesz államfő, ez is kiderült.
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
Aggódhat Moszkva az új ukrán főparancsnok miatt, hihetetlen, milyen célpontot talált magának Kijev -Híreink az orosz-ukrán háborúból csütörtökön

Aggódhat Moszkva az új ukrán főparancsnok miatt, hihetetlen, milyen célpontot talált magának Kijev -Híreink az orosz-ukrán háborúból csütörtökön

Néhány nap alatt ötödször érte találat az orosz Wildberries csomagküldő vállalat raktárait. Moszkva szerint az ukránok direkt támadnak civil célpontokat, Kijev viszont állítja: fegyverekhez való alkatrészeket tárolnak a gigantikus elosztópontokon. Fájhat Moszkva feje Mihajlo Drapatij, az új, Olekszandr Szirszkijt váltó ukrán főparancsnok miatt is, aki két nappal kinevezése után máris új offenzívákról, illetve az orosz hátország elleni támnadásokról értekezett. A Szirszkij leváltását kezdeményező, ám még azelőtt menesztett védelmi miniszter, Mihajlo Fedorov sokak megdöbbenésére úgy tűnik, nem fogadja el Zelenszkij bocsánatkérését. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×