Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 5. vasárnap Emese, Sarolta

Végső búcsút vettek Toller Lászlótól

Mély részvét mellett családtagok, barátok, pályatársak és tisztelők vettek végső búcsút Toller László volt szocialista országgyűlési képviselőtől, Pécs néhai polgármesterétől a baranyai megyeszékhelyen.

Az életének 60. évében múlt hét hétfőn elhunyt Toller Lászlót ezernél többen kísérték utolsó útjára. A gyászszertartáson részt vett Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök, több volt és jelenlegi miniszter, országgyűlési és önkormányzati képviselő, s mások mellett a helyi közélet jeles személyiségei is.

"Kegyetlenül őszinte, emberközeli, mértékadó, a közjót szolgáló vezető volt, aki nem érhette volna el a lehetségest, ha nem törekedett volna mindig a lehetetlenre" - hangsúlyozta Szili Katalin, az Országgyűlés volt elnöke az elhunyt politikus ravatalánál mondott búcsúbeszédében.

Hozzátette: Toller László mindig tudta, merről jött és merre tart. Sikere jó arányérzékében rejlett, zseniális csatár volt, aki tisztában volt vele, hogy a köznek éppen mi a fontos. "Az elmúlt két évtizedben tulajdonképpen semmi nem jött létre Pécsett, amiben ő nem lett volna benne" - jegyezte meg a volt házelnök.

Kunszt Márta, Pécs szocialista alpolgármestere arról szólt, hogy Toller László közvetlensége okán lett kedvelt, becsült és közismert politikus. Szavai szerint a város kulturális élete új lendületet kapott polgármestersége idején, elévülhetetlen érdemei vannak az országos színházi találkozó helyszínének és az Európa Kulturális Fővárosa program (EKF) elnyerésében, s egyebek mellet komoly iskolafelújítási, egészségügyi beruházások megvalósításában.

A sírnál a család és a barátok nevében búcsúzó Páva Zoltán, Komló szocialista polgármestere Toller Lászlót mosolygós, viccelődő, ugyanakkor tiszteletet árasztó és tiszteletet parancsoló emberként jellemezte, aki - szavai szerint - ha felébredne, látná az elkészült M6/M60-as autópályát, a városban folyó fejlesztéseket.

Hozzátette: látná azt is, amit nem kíván neki, hogy hova jutott az MSZP, "látná hogyan árulták el őt azok, akik a tenyeréből ettek, hogyan döfték hátba, miként próbálták sikerrel szétszedni a frakciót, a pártot, bomlasztani a baloldali egységet, s hogyan lett a választások után 197-ből 59 tagú a parlamenti frakció".

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
Tisza-kormány: 1000 milliárd feletti összeg ment az autópálya-koncessziókra, 12 pontban módosul az alaptörvény

Tisza-kormány: 1000 milliárd feletti összeg ment az autópálya-koncessziókra, 12 pontban módosul az alaptörvény

Vitézy Dávid közlekedési és beruházás miniszter Facebook-videóban számolt be róla, hogy a kormány elkezdte a korábban megkötött autópálya-koncesszió átvilágátását. A miniszter elmondta, hogy a 35 évre megkötött, 24 ezer milliárdos szerződésből az elmúlt négy évben 1024 milliárd forintot fizettek ki a koncesszornak. Magyar Péter miniszterelnök szombaton bejelentette, hogy a Tisza-kormány nevében benyújtja az Országgyűlésnek az Alaptörvény 17. módosítását. A javaslat 12 pontot tartalmaz, köztük a képviselők háromciklusos időkorlátját, a jelenlegi köztársasági elnök megbízatásának megszüntetését, valamint az Alkotmánybíróság függetlenségének erősítését. A módosítás emellett Nemzeti Vagyonvisszaszerzési Hivatalt hozna létre, csökkentené a sarkalatos törvények számát, és visszanevezné a vármegyéket megyékre. Cikkünk folyamatosan frissül a kormány legfrissebb döntéseivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×