Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 4. szombat Ulrik

Giró-Szász: "Orbán Viktor legfontosabb célja az egyén biztonságérzetének megteremtése"

Török Gábor politikai elemző szerint a Fidesz kormányzati filozófiájának megismerésére még várni kell. Másképp látja ezt Giró-Szász András, aki szerint Orbán Viktor miniszterelnök-jelölt legfontosabb célja az egyén biztonságérzetének megteremtése. A két elemző emellett arról is beszélt, hogy a következő hónapokban az MSZP életét Mesterházy Attilának és Gyurcsány Ferencnek a pártelnöki posztért folytatott küzdelme határozhatja meg.

Korai még arról beszélni, milyen lesz a Fidesz kormányzati filozófiája - vélekedett a Vision Politics igazgatója az InfoRádió Aréna című műsorában. Török Gábor szerint a vízió majd az egyes kormányzati intézkedésekből áll össze, most azonban még csak a közhelyek szintjén lehet róla beszélni.

A politikai elemző hozzátette: bár a napi politikában, az egyes ügyekbena Fidesz számos fordulatot tett, a lényegi kérdésekben nem változtak a párt vezetőinek elképzelései, amelyek nyomai már megvoltak az 1998-as parlamenti vitákban is.

A Századvég Alapítvány igazgatója szerint ugyanakkor jól látható, hogy a Fidesz-kormány legfontosabb célja - amely egyben a filozófiája alapja is - a magyar állampolgárok státuszbiztonságának megteremtése az egészségügyi, a közbiztonság, a létbiztonság, valamint a jövőbe vetett hit megerősítésével.

Belharc várható

Mesterházy Attila és Gyurcsány Ferenc harcol majd egymással az MSZP elnöki posztjáért - erre számítanak az InfoRádió Aréna című műsorának hétfői vendégei. Török Gábor, a Vision Politics igazgatója szerint nem valószínű, hogy a küzdelem pártszakadást okoz majd.

Kétharmados kormány mellett egy újonnan szerveződött pártnak ugyanis nem járna támogatás, így óriási rizikóval járna a kiválás az állami támogatással védett, egzisztenciális biztonságot teremteni képes tömörülésből, és "zöldmezős beruházással" létrehozni egy másikat - magyarázta a politikai elemző.

Mesterházy Attila egyértelműen esélyes a posztra, az ismert szereplők közül pedig kizárólat Gyurcsány Ferenc számára lenne elfogadhatatlan ez a felállás - fejtegette Török Gábor, aki szerint a frakció összetételét vizsgálva a küzdelemben inkább a párt listavezetőjének, mintsem a korábbi miniszterelnöknek áll a zászló.

Giró-Szász András, a Századvég Alapítvány igazgatója szerint a problémának létezik egy másik dimenziója is, ami ugyancsak összetarthatja az MSZP-t. A szocialisták azt szerették volna, ha a Fidesztől balra csak ők helyezkednek majd el az új Parlamentben, így összegyűjthették volna a szavazatokat, a Lehet Más a Politika azonban közbeszólt - mondta az elemző.

Hanganyag: Exterde Tibor

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Éghajlatkutató: 2050-ig már nem tudunk változtatni, de hosszabb távon nagy a tét

Éghajlatkutató: 2050-ig már nem tudunk változtatni, de hosszabb távon nagy a tét

Magyarország Európa leggyorsabban melegedő és száradó térségei közé tartozik. A nyarak egyre forróbbak és szárazabbak – hívja fel a figyelmet Szabó Péter, az ELTE éghajlatkutatója, a Másfélfok szerzője. Hangsúlyozta: a hőhullámokhoz nem mindig tud alkalmazkodni a szervezet, a 2024-es két hetes forróság idején például 34 százalékos volt a többlethalálozás Budapesten.

Elképesztő szenvedésről beszélt Messi, miután megdöntött minden rekordot

„Tudtuk, hogy szenvedni fogunk, és szenvedtünk is” – mondta Lionel Messi a drámai körülmények után megszerzett győzelemről a foci-vb egyenes kieséses szakaszában a meglepetéscsapat Zöld-foki Köztársaság ellen.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
Tájkép sokk után: így térhet magához a piac a benzin védett árának kivezetése után

Tájkép sokk után: így térhet magához a piac a benzin védett árának kivezetése után

A Portfolio Checklist pénteki adásában többek között azzal foglalkoztunk, hogy hogyan élték meg a kis benzinkutak az üzemanyagok védett árát, miért áll lassan helyre a piac és milyen tényezők határozzák meg, hogy mennyiért tankolhatunk a nyáron. Vendégünk Egri Gábor, a Független Benzinkutak Szövetségének elnökségi tagja volt. A műsor első részében arról volt szó, hogy mintha megrendülni látszana a piacok bizalma a memóriacsip-gyártókban, ami több kulcsrészvény árazásában is testet öltött. A több százmilliárd dolláros kérdés az, hogy immár az egész AI-infrastruktúra sztori áll ingatag lábakon, vagy csak egy apró korrekciónak vagyunk tanúi. A témát Kaszab Balázzsal, a Portfolio elemzőjével veséztük ki.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×