Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 4. szombat Ulrik

Tölgyessy: A Fidesz megnyerte húsz éve tartó háborúját

A politikai piacon a Fidesz az egyetlen kormányképes erő, ezért kapott a párt kétharmados felhatalmazást - értékelte a választásokat Tölgyessy Péter az MR1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. A politikai elemző szerint a Fidesz egyértelmű és példa nélküli felhatalmazást kapott az ország újjáépítésére, és Orbán Viktor gyors és mélyre ható változásokat ígér minden magyarral, minden magyarért. Az MSZP frakciójában öt új tag ül, a többiek mind olyanok, akik jócskán felelősek a párt és a baloldal kudarcáért, és sehol nem látszik a váltani tudó, hiteles új generáció - tette hozzá.

A második fordulóban a nyitva maradt kerületek többségében nőtt a Fidesz előnye, csak egy helyen fordult meg az eredmény, a másikban, Szanyi Tibor körzetében olyan kicsi a különbség, hogy itt még bármi lehet - mondta Tölgyessy Péter az MR1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. Az alkotmányjogász a nagyon alacsony, így a Fidesznek kedvező részvételt azzal magyarázta, hogy míg Orbán Viktor hívei még lelkesen elmentek szavazni, a vesztesek mintha már az első kör után elfogadták volna a vereséget, a kétharmadot.

A Fidesz megnyerte háborúját

A Fidesz elsöprő, példátlan felhatalmazást adó, valóban történelminek tekinthető győzelmének oka Tölgyessy Péter szerint egyértelmű: a politikai piacon ma Orbán Viktor pártja az egyetlen kormányképes erő, a többiek még látótávolságban sincsenek tőle. Nyilvánvaló, hogy az MSZP látványos demokráciaféltése a két forduló között nagyon kevés volt, a magyarok ugyanis olyan szinten meg akartak szabadulni a létező kapitalizmus és a fennálló politikai rend szorításától, hogy ez az eszköz már hatástalan - vélekedett.

A politikai elemző kiemelte: a mostani szavazással a Fidesz egyértelmű és példa nélküli felhatalmazást kapott az ország újjáépítésére, és bár eddig sok konkrétumot nem tudtunk meg a párt terveiről, az biztos, hogy Orbán Viktor felállított egy egyértelmű mércét, gyors és mélyre ható változásokat ígér minden magyarral, minden magyarért, és már őszre sok mindent meg kell lépnie. A Fidesz most megnyerte a húsz éve tartó háborúját, a legnagyobb kérdés, hogy tud-e igazodni az új helyzethez, Orbán Viktor pedig, aki eddig a háború embere volt, képes-e győztesként befejezni a hideg polgárháborút, tud-e egy új politikai egyensúlyt teremteni, és el tudja-e indítani a tengernyi bajra megoldást ígérő intézkedéseket - tette hozzá.

A választások egyértelművé tették azt is, hogy Magyarország nem következmények nélküli ország. Az 1994-ben sokkal nagyobb, 72 százalékos többséget szerző párosból az SZDSZ gyakorlatilag eltűnt, az MSZP-nek pedig húsz százaléka sincs, a baloldal teljesen összeomlott, a pártszerkezet egyik oldala gyakorlatilag kiesett, de legalább is jó időre elvesztette a szerepét, ami szintén példa nélküli a demokrácia világában - hangsúlyozta az alkotmányjogász. Kifejtette: a szocialisták elnöke lemondott, ám a pártelit változatlanul megkísérli ellenőrzése alatt tartani pártját. Egyelőre kihívóként egyedül Szili Katalin és platformja jelentkezett be.

MSZP: nem látszik az új generáció

Tölgyessy Péter kiemelte: az MSZP frakciójában mindössze öt új tag ül, a többiek mind olyanok, akik jócskán felelősek a párt és a baloldal kudarcáért, és sehol nem látszik a váltani tudó, hiteles új generáció. Pedig csak a most teljesen esélytelennek látszó megújulás segíthet, mert könnyen előfordulhat, hogy a Fidesz-kormányzásból esetleg kiábrándult szavazók már nem az MSZP-t keresik majd - tette hozzá.

Az LMP 16 mandátuma átütő siker, ami nagyon sok ember nagyon kemény munkájának köszönhető, ugyanakkor az is látszik, hogy ezek a voksok nem annyira az értelmiségi, alternatív zöldpártnak szóltak, inkább volt szocialista és szabad demokrata szavazók keresték itt a folytatást - vélekedett Tölgyessy Péter. Az elemző szerint az LMP legnagyobb kérdése most, hogy megmarad-e ennél a zöldprogramnál, vagy sikerül kilépnie ebből a szűk keretből, és a társadalom nagyobb része felé nyitnia. A legkisebb pártnak úgy kell megtanulni a többi párttal való parlamenti összjátékot, hogy közben valahogyan mégis megőrizni tudja "a lehet más a politika" érzését választóiban.

Címlapról ajánljuk
Éghajlatkutató: 2050-ig már nem tudunk változtatni, de hosszabb távon nagy a tét

Éghajlatkutató: 2050-ig már nem tudunk változtatni, de hosszabb távon nagy a tét

Magyarország Európa leggyorsabban melegedő és száradó térségei közé tartozik. A nyarak egyre forróbbak és szárazabbak – hívja fel a figyelmet Szabó Péter, az ELTE éghajlatkutatója, a Másfélfok szerzője. Hangsúlyozta: a hőhullámokhoz nem mindig tud alkalmazkodni a szervezet, a 2024-es két hetes forróság idején például 34 százalékos volt a többlethalálozás Budapesten.

Elképesztő szenvedésről beszélt Messi, miután megdöntött minden rekordot

„Tudtuk, hogy szenvedni fogunk, és szenvedtünk is” – mondta Lionel Messi a drámai körülmények után megszerzett győzelemről a foci-vb egyenes kieséses szakaszában a meglepetéscsapat Zöld-foki Köztársaság ellen.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
Tájkép sokk után: így térhet magához a piac a benzin védett árának kivezetése után

Tájkép sokk után: így térhet magához a piac a benzin védett árának kivezetése után

A Portfolio Checklist pénteki adásában többek között azzal foglalkoztunk, hogy hogyan élték meg a kis benzinkutak az üzemanyagok védett árát, miért áll lassan helyre a piac és milyen tényezők határozzák meg, hogy mennyiért tankolhatunk a nyáron. Vendégünk Egri Gábor, a Független Benzinkutak Szövetségének elnökségi tagja volt. A műsor első részében arról volt szó, hogy mintha megrendülni látszana a piacok bizalma a memóriacsip-gyártókban, ami több kulcsrészvény árazásában is testet öltött. A több százmilliárd dolláros kérdés az, hogy immár az egész AI-infrastruktúra sztori áll ingatag lábakon, vagy csak egy apró korrekciónak vagyunk tanúi. A témát Kaszab Balázzsal, a Portfolio elemzőjével veséztük ki.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×