Infostart.hu
eur:
386.46
usd:
332.06
bux:
120651.59
2026. január 14. szerda Bódog

Nyomozás a BRFK-s tanácsadói szerződések miatt

Hűtlen kezelés gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen nyomozást rendelt el a Központi Nyomozó Főügyészség egyes, BRFK-t érintő tanácsadói szerződésekkel összefüggésben - közölte a főügyészség szóvivője

Fazekas Géza hangsúlyozta: ismeretlen tettes ellen indították a nyomozást.

A Népszabadság szombati számában közölte: a budapesti rendőrfőkapitány szerint sokaknak jól jönne, ha őt menesztenék posztjáról. Tóth Gábor ezt annak kapcsán nyilatkozta, hogy ismeretlenek feljelentést tettek ellene hűtlen kezelés miatt.

A lap közlése szerint a feljelentő levél egyebek között azt a kérdést veti fel, hogy vajon felügyelheti-e a BKV fiktív tanácsadói szerződései és más hasonlóan nagy horderejű gazdasági bűncselekmények nyomozását olyan ember, akivel szemben felvetődhet a gyanú, hogy maga is kötött hasonló szerződéseket.

Tóth Gábor a Népszabadságnak arról is beszélt: néhány hete hallotta először a szóbeszédet, hogy bizonyos körökben a lejáratására, eltávolítására szövetkeznek. Hozzátette, hogy ez nem meglepő, mert sokaknak jól jönne, ha menesztenék. "Az elmúlt hónapokban sokaknak "ráléptünk a lábára", sokak érdekeit sértettük. Az a meglepő, hogy csak most kezdődnek az üzengetések, a fenyegetések" - fogalmazott.

Arról nem mondott konkrétumot a lapnak, hogy kik üzengettek neki, kik fenyegették, csak annyit közölt: egyik oldalról azt vetik a szemére, hogy miért pont most kellett lecsapni erre vagy arra, a másikról azt, hogy eddig miért nem voltak ilyen határozottak.

Hangsúlyozta ugyanakkor: senki nem gondolhatja komolyan, hogy az ő lejáratásával, esetleges eltávolíttatásával érdemben befolyásolni lehet egy-egy nyomozás kimenetelét, már csak azért sem, mert a nagy ügyek mind fokozott ügyészi felügyelet mellett folynak.

Más sajtóorgánumok értesülései szerint a Tóth Gábor elleni feljelentés a BRFK és az egyik polgárőr szövetség között létrejött szerződést kifogásolja.

A BRFK péntek kora este honlapján nyilvánosságra hozta jelenleg érvényes megbízási szerződéseit. Ezeket - a közlemény szerint - "olyan feladatok teljesítésére kötötte, melyeket státuszok hiányában nem lehet, vagy a BRFK más módon nem tud ellátni, vagy így gazdaságosabb a feladat ellátása".

Hanganyag: Litauszky Balázs

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szakértő: Brüsszel tényleg késleltetheti a vizsgálatokat a magyar választásokig

Szakértő: Brüsszel tényleg késleltetheti a vizsgálatokat a magyar választásokig

2 milliárd eurót már elvesztett Magyarország, 17 milliárd euró sorsa még kétséges. A Euronews értesülései szerint az Európai Bizottság befagyasztja a Magyarország elleni vizsgálatokat a választásig, mert a testület nem akarja úgy feltüntetni magát, hogy beavatkozik a magyar választási kampányba. Gálik Zoltán, a Budapesti Corvinus Egyetem docense szerint már eddig is volt arra példa, hogy a Bizottság késleltetett eljárásokat hasonló helyzetben.

Asztal köré ül Grönland, Dánia és Amerika – A szakértő szerint a legbonyolultabb a sziget eladása lenne

A Fehér Házban egyeztet Grönland helyzetéről az amerikai, a dán és a grönlandi külügyminiszter, a dán és a grönlandi fél célja, hogy a megbeszéléseket a „tárgyalószobába terelje”, ahol az érintettek közvetlenül, szemtől szemben beszélhetnek egymással. A tárgyalásokról Németh Viktória külpolitikai elemző, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány kutatója beszélt az InfoRádióban.
inforadio
ARÉNA
2026.01.15. csütörtök, 18:00
Káel Csaba
a Müpa vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Elromlott a hangulat: esik Amerika

Elromlott a hangulat: esik Amerika

Aránylag izgalommentesen zajlott ma a kereskedés az európai piacokon, de ez egyáltalán nem volt igaz a magyar tőzsdére, a BUX index ugyanis folytatta idei szárnyalását és 1,5 százalékkal magasabban zárta a napot. Messze kiemelkedett a magyar tőzsdei szereplők közül a Mol, miután az olajcég árfolyama 5 százalékot ralizott kifejezetten magas forgalom mellett. Az extrém mozgás alapvetően technikai indíttatású volt, hiszen tegnap tört ki felfelé a már 2022 eleje óta tartó oldalazó sávból a Mol részvénye, ezzel 2019 óta nem látott szintre került az árfolyam – a kulcsszintet átlépve most felbátorodhattak a vevők. Egyébként a szerb olajfinomító NIS potenciális felvásárlásával kapcsolatos spekuláció erősödése hajtja most elsősorban a sztorit, de az emelkedő olajárak is kedveznek.  Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×