Infostart.hu
eur:
354.1
usd:
309.44
bux:
141741.65
2026. július 3. péntek Kornél, Soma

Kifosztották a balatonlellei OCÖ-üdülőt

Értékes berendezési tárgyak tűntek el az Országos Cigány Önkormányzat balatonlellei üdülőjéből. Ezek között van például az egymillió forintot érő sütőberendezés, de ágyneműk és az evőeszközök is hiányoznak. Kenéz István a város polgármestere az InfoRádiónak azt mondta: bár tudomása szerint nem követtek el bűncselekményt, viszont megkeserítették a nyaralók és az ott lakók az életét az OCÖ vendégei.

Hűlt helyét találták értékes berendezési tárgyaknak az Országos Cigány Önkormányzat balatonlellei üdülőjében - közölte az Index a Magyar Nemzet értesülései alapján. Lába kelt az egymillió forintot érő sütőnek, az ágyneműknek és az evőeszközöknek is. Szinte minden mozdíthatót elvittek.

Az államtól haszonbérbe kapott üdülő kötelező felújítását a cigány önkormányzat nem végezte el, viszont húszmillió forintos fiktív számla keletkezett felújítás címén - közölte a napilap. Emiatt hónapok óta vizsgálódik a vám- és pénzügyőrség. Több helyen tartottak házkutatást, és lefoglaltak rengeteg OCÖ-dokumentumot.

Korábban a több ügyben gyanúsítottként szereplő Kolompár Orbán vezette szervezet őrizetlenül hagyta az államtól kapott Országos Cigány Közművelődési Központ épületét, amely máig tisztázatlan okból leégett. Ezután áron alul eladták az ingatlant - emlékeztetett a Magyar Nemzet.

Nyaranta a cigány önkormányzat által üzemeltetett gyerektábor éjszakába nyúló zajongással okoz kellemetlenséget a városban nyaralóknak és a környék lakóinak - mondta el az InfoRádiónak Kenéz István. Balatonlelle polgármestere hozzátette: már sok mindent megkíséreltek tenni a helyzet javításáért. Tájékoztatták például Kolompár Orbánt a renitensek viselkedéséről - de próbálkozásaik eredménytelennek bizonyultak.

Nem volt olyan hete a nyárnak, hogy ne kellett volna lemenni a táborba este kilenc után rendet teremteni. Amint azonban elhagytam az üdülőt, sokszor éjjel egy órakor, újrakezdték a hangoskodást - panaszolta Kenéz István.

A polgármester a mostani kifosztás hírére úgy reagált: az OCÖ tábor vendégei tudomása szerint nem követtek el bűncselekményeket. Nem a közbiztonság romlott a roma üdülő miatt Balatonlellén, hanem a déli part egyik legkedveltebb üdülőhelyének megítélése változott rossz irányba - tette hozzá Kenéz István.

Hanganyag: Szépvölgyi István

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ronaldo gólt lőtt, lecserélték, de a portugálok végül továbbjutottak Horvátország ellen a vb-n

Ronaldo gólt lőtt, lecserélték, de a portugálok végül továbbjutottak Horvátország ellen a vb-n

A 94. percben szerzett fejesgóllal Portugália legyőzte Horvátországot, és a nyolcaddöntőbe jutott a foci-vb-n. A 40 éves világsztár Cristiano Ronaldo lőtte a portugálok első gólját, aztán a meccs végén lecserélték. Ronaldo hajdani Real-csapattársa, a szintén veterán horvát Luka Modric ezzel búcsúzott a vb-ktől. A portugálok következő ellenfele az osztrákokat simán, 3-0-ra verő Spanyolország lesz.

Kormányszóvivői tájékoztató: átszabják az áramszámlákat a megújulóknál, jön az ügynökakták nyilvánossága

Az új, a vármegye elnevezést is megszüntető Alaptörvény-módosítást várhatóan a jövő hét elejéig benyújtják a társadalmi egyeztetés után – „nagy változás nem lesz”, inkább szigorodni fog. A NAV elnöki pozíciójára nyilvános pályázatot fognak kiírni, a hatóság vezetője nem lesz államtitkár. Szerveződik Magyar Péter látogatása a Vatikánba.
Még nincs a NAV-nak végleges új elnöke

Még nincs a NAV-nak végleges új elnöke

Kármán András pénzügyminiszter csütörtök este közölte: nyílt pályázaton választják ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) új elnökét. Korábban még úgy tűnt, hogy eldőlt az adóhatóság új vezetőjének személye, tartósan, ugyanis a tárcavezető hétfő reggel még azt közölte, hogy "alapos szakmai egyeztetések után megszületett a döntés az új NAV-vezetéssel kapcsolatban" és akkor meg is nevezte Tamásné Czinege Csillát, és úgy tűnt az akkori tájékoztatásokból, hogy tartósan tölti majd be ezt a posztot. Az ügy előzménye, hogy a választást sokan kritizálták és Magyar Péter miniszterelnök a csütörtöki tájékoztatón bejelentette, hogy nincs még NAV-elnök.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×