A világ legnagyobb, legtöbb áldozatot követelő eseményei közé sorolt tűzeset 1910. március 27-én történt a mai település elődjén, Szatmárököritón, húsvét vasárnapján. Az ebből az alkalomból megrendezett táncos mulatságra a környező falvakból tömegével érkeztek száz éve a bálozók.

A források szerint a falu közepén álló, szalmatetős csűr kapuját rázárták a mulatókra, nehogy bemehessen az, aki nem fizeti ki a belépőt, azonban a tánc hevében valaki levert egy gyertyás lampiont, s az így keletkezett hatalmas tűzből a táncolók egymást taposva próbáltak kimenekülni.

A szatmárököritói, 312 ember halálát követelő tűzvészt Móricz Zsigmond örökítette meg a Nyugatban, valamint A fáklya című regényében.

A szombati megemlékezés istentisztelettel kezdődött a szatmári község református templomában, ahol Bölcskei Gusztáv, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke hirdetett igét. Az ünnepség a tűzeset emlékművénél, valamint a temetőben, a közös sírhelynél folytatódott.

A lélekharang - amelyet erre az alkalomra készítettek - ezen a napon szólalt meg először.

A centenáriumi megemlékezés tiszteletére könyv is megjelenik: Bálint István Tűz és tánc című kötete a falu, a tűzvész és a helyi Fergeteges táncegyüttes történetét mutatja be.