Infostart.hu
eur:
355.59
usd:
311.73
bux:
140273.45
2026. július 2. csütörtök Ottó

Gyurcsány és Veres nem perelhető

Jogerősen elutasította a Fővárosi Ítélőtábla csütörtökön azt a keresetet, amelyet mintegy kétszáz magánszemély nyújtott be Gyurcsány Ferenc volt kormányfő és Veres János volt pénzügyminiszter ellen azért, mert álláspontjuk szerint a 2006-os parlamenti választások előtt eltitkolták, meghamisították a költségvetés adatait.

A felperesek a személyiségi jogi perben a választás szabadságához és a közérdekű adatok nyilvánosságához való jog megsértése címén követelték a jogsértés megállapítását, és fejenként 100 ezer forint nem vagyoni kártérítést.

A tábla elutasító döntésének szóbeli indoklásában többek között azt emelte ki, hogy a költségvetési adatok szabályszerű közzétételének elmulasztása esetére a jogszabályok nem rögzítenek jogkövetkezményeket, szankciókat, továbbá hogy a bíróságot nem lehet politikai és erkölcsi állásfoglalások kinyilvánítására használni.

A tanácselnök kifejtette, hogy a felperesek igényérvényesítése elsősorban politikai és erkölcsi állásfoglalást kívánt, és ehhez kerestek jogi érveket. Főként az alkotmányra hivatkoztak, ám a bíróság nem indulhat ki csupán az alaptörvényből és nem tekinthet el attól, ha nincs megfelelő, az adott jogterületre vonatkozó jogszabály, illetve annak megsértése esetére szankció.

Az államháztartásra vonatkozó jogi szabályozással pedig éppen az a helyzet, hogy bár tartalmazza azt, hogy az adatok közzétételét kinek, milyen rendben, milyen módon, milyen időkeretek között kell elvégeznie, de a kötelezettség elmulasztásának nincs szankciója.

A tábla vizsgálta a felperesek eljárásjogi kifogásait, és ezzel kapcsolatban megállapította, hogy sok adatból arra lehet következtetni: ebben az eljárásban nem minden felelt meg a polgári perrendtartás szigorú szabályainak.

Ugyanakkor ezzel kapcsolatban a másodfokú bíróság leszögezte azt is, hogy az esetleges eljárásjogi problémák nem befolyásolták az érdemi döntést. Továbbá szintén e körben, például a peres felek számával kapcsolatban megállapította, hogy "a perindítással kapcsolatos jóhiszeműség kétségbe vonható", ugyanis a keresetlevelet aláírók egy része nem is tudott arról, hogy ő felperes. Az elsőfokú eljárás során aztán sokan kiléptek a felperesi pozícióból, ugyanakkor 50-60-as csoportokban jelentkeztek a perbe belépni kívánók. Jelen állás szerint 162 felperese van az ügynek.

A csütörtökön kihirdetett másodfokú részítélet helybenhagyta és jogerőre emelte a Fővárosi Bíróság polgári perben tavaly nyáron meghozott első fokú döntését.

Kalmár László elsőrendű felperes az ítélethirdetést követően újságíróknak arról beszélt, hogy a kereset el nem bírált részében első fokon folytatódó perben még vizsgálhatja a bíróság, hogy valós és teljes körű volt-e a költségvetési adatok 2006. tavaszi nyilvánosságra hozása, és sor kerülhet a felelősség megállapítására.

Gonda László, az egyik felperes, a Kossuth téri tüntetők egyik ismert alakja az ítélethirdetés indoklása közben "Szégyelljék magukat!" felkiáltásokkal kivonult a tárgyalóteremből.

Címlapról ajánljuk
Jól jött az enyhülés, de megtépázták az országot a szerdai viharok

Jól jött az enyhülés, de megtépázták az országot a szerdai viharok

Mukics Dániel, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője az InfoRádióban elmondta: több mint 520 helyen volt szükség a tűzoltók beavatkozására országszerte a viharkárok miatt, főként kidőlt fák, leszakadt ágak, villámárvizek és elöntött pincék miatt. A szóvivő arra vonatkozóan is adott pár tanácsot, hogyan vészelhető át az ítéletidő, ha éppen házon kívül ér utol minket.
inforadio
ARÉNA
2026.07.02. csütörtök, 18:00
Vasas Gábor
a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet főigazgatója
35 éves a magyar Suzuki: Esztergomból a világpiacra

35 éves a magyar Suzuki: Esztergomból a világpiacra

Idén 35 éves a Magyar Suzuki, amelynek esztergomi gyára nemcsak egy vállalat sikertörténete, hanem a rendszerváltás utáni személyautó gyártás újjáépítésének egyik meghatározó fejezete is. Az évforduló apropóján Krisztián Róberttel, a Magyar Suzuki vezérigazgató-helyettesével beszélgettünk arról, miért éppen Magyarországra és Esztergomba került a Suzuki európai gyártóbázisa.  Beszélgetésünkben szóba kerültek az indulás legnagyobb kihívásai, a gyártás felfuttatásának tanulságai, valamint az, hogyan változott a vállalat szerepe a cégcsoporton belül. Kitértünk arra is, miként formálják a piacot a vevői elvárások, a szabályozás, a digitalizáció, a robotika és az európai autóipari verseny. Emellett arról is beszélgettünk, milyen jövőképet lát a Magyar Suzuki a hibrid–elektromos átmenetben, és hogyan készül egy európai gyár a mindennél erősebb piaci kihívásokra.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×