Infostart.hu
eur:
355.83
usd:
312.69
bux:
139468.07
2026. július 2. csütörtök Ottó

Évekre röghöz kötné a kormány a rezidenseket?

Tiltakoznak az orvostanhallgatók a fiatal orvosokat - véleményük szerint - röghöz kötő rendelet miatt. Székely Tamás egészségügyi miniszter azonban nem vonja vissza a rendeletet.

Jognyilatkozatot írhatnak alá az orvostanhallgatók arról, hogy nem vesznek részt idén a szakorvosképzésen. Így tiltakoznának az egészségügyi minisztérium egyik, - véleményük szerint - a rezidenseket évekre röghöz kötő rendelete ellen.

Papp Magort a Magyar Rezidens Szövetség elnöke elmondta: aki aláírja a jogi nyilatkozatot, az azt vállalja, hogy ebben az évben nem lép be a szakorvosképzésbe. Az egyik lehetőség, hogy pályaelhagyóvá válik, mintegy nyomást gyakorolva a kormányzatra, a másik lehetőség, amitől a szövetség is tart, hogy ez felgyorsítja a fiatal kollégák elvándorlását külföldre.

Hozzátette: a hatodéves hallgatók több mint egyharmada már aláírta a dokumentumot.

Rácz Jenő, a Kórházszövetség leendő elnöke, a Magyar Orvosi Kamara és az Egyetemi Klinikák Szövetsége is a rezidensek mellé állt.

Székely Tamás egészségügyi miniszter azonban nem vonja vissza a rezidens-rendeletet. Úgy véli: szó nincs röghöz kötésről. Azok, akik közpénzből Magyarországon szakvizsgát szereztek, legalább annyi ideig, amíg a szakvizsgát megszerezték, dolgozzanak Magyarországon.

Székely Tamás hozzátette: nem igaz, hogy a kórházak nem írnak ki állásokat, mert 734 állásra pályáznak ma a intézetek, ezen kívül pedig 116 központi gyakornoki helyet hirdettek meg. A két szám pedig a tárcavezető szerint együtt magasabb, mint az idén végzett medikusok száma. Emellett az Egészségügyi Minisztérium tudomása szerint a kórházak 593 állást hirdetnek meg a szakgyakorlatukat megkezdők, tehát volt rezidensek számára.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szakértő: Vucic elnök valahogy vissza fog térni Szerbiában, a helyzet nem lesz kevésbé feszült a lemondásával

Szakértő: Vucic elnök valahogy vissza fog térni Szerbiában, a helyzet nem lesz kevésbé feszült a lemondásával

Aleksandar Vucic szerb elnök a hétvégén egy belgrádi rendezvényen bejelentette, hogy néhány héten belül lemond – de ezzel nem tűnik el a politikából, épp ellenkezőleg: valószínűleg miniszterelnökként akarja majd tovább irányítani a folyamatokat az országban, ahol másfél éve folyamatosak a tüntetések. Zsivity Tímea szakértő segített értelmezni a helyzetet az InfoRádióban.

Lecsaptak a durva viharok, itt a figyelmeztetés is – videók, képek

Az ország nyugati és keleti felén is károkat okozott a vihar szerdán, Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala, valamint Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében sok helyen kérik a tűzoltók segítségét – közölte a katasztrófavédelem a honlapján. A lakossági képek, videók tanúsága szerint hatalmas esőkkel, jégveréssel, légzuhataggal érkezett a lehűlés.
inforadio
ARÉNA
2026.07.02. csütörtök, 18:00
Vasas Gábor
a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet főigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×