Infostart.hu
eur:
355.33
usd:
312.29
bux:
139468.07
2026. július 2. csütörtök Ottó

Bende Péter: egyre rosszabb feltételek mellett dolgoznak a tűzoltók

Működési problémáktól tart a Fővárosi Tűzoltóparancsnokság vezetője az évente csökkenő támogatás és a gazdasági válság hatása miatt. Bende Péter az InfoRádióban úgy vélte: a dolgozók megélhetése mellett ez kihathat a szolgálatokra is, mert az egyre romló feltételek mellett is ki kell vonulniuk 120 másodpercen belül.

Bende Péter szerint nincs meg az a családi és gazdasági háttér, amelyre egy tűzoltónak szüksége van, és egyre gyakoribb, hogy a problémák a szolgálatban is jelentkeznek. A szervezet múlt évi tevékenységét ismertető tájékoztatóján a vezérőrnagy elmondta: nehéz feltételek mellett tavaly több mint 11 ezer esetben kellett kivonulniuk, és 538 sérült embert mentettek meg.

Hozzátette: a tűzesetek száma a 2008-as adatokhoz képest 10 százalékkal emelkedett. Danielisz Béla, a Fővárosi Közgyűlés városrendészeti bizottságának szocialista elnöke azt mondta: a városvezetés várhatóan csütörtökön határoz a fővárosi tűzoltóság idei támogatásáról. Emlékeztett:a a szervezetnek már egymilliárd forint a forráshiánya.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: Vucic elnök valahogy vissza fog térni Szerbiában, a helyzet nem lesz kevésbé feszült a lemondásával

Szakértő: Vucic elnök valahogy vissza fog térni Szerbiában, a helyzet nem lesz kevésbé feszült a lemondásával

Aleksandar Vucic szerb elnök a hétvégén egy belgrádi rendezvényen bejelentette, hogy néhány héten belül lemond – de ezzel nem tűnik el a politikából, épp ellenkezőleg: valószínűleg miniszterelnökként akarja majd tovább irányítani a folyamatokat az országban, ahol másfél éve folyamatosak a tüntetések. Zsivity Tímea szakértő segített értelmezni a helyzetet az InfoRádióban.

Lecsaptak a durva viharok, itt a figyelmeztetés is – videók, képek

Az ország nyugati és keleti felén is károkat okozott a vihar szerdán, Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala, valamint Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében sok helyen kérik a tűzoltók segítségét – közölte a katasztrófavédelem a honlapján. A lakossági képek, videók tanúsága szerint hatalmas esőkkel, jégveréssel, légzuhataggal érkezett a lehűlés.
inforadio
ARÉNA
2026.07.02. csütörtök, 18:00
Vasas Gábor
a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet főigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×