Infostart.hu
eur:
356.1
usd:
312.01
bux:
139892.19
2026. június 30. kedd Pál

Már százezer önkéntese van a Fidesznek

Már százezer önkéntes csatlakozott a Fidesz választási felkészüléséhez - jelentette be Nyitrai Zsolt Budapesten.

Az ellenzéki párt operatív igazgatója sajtótájékoztatóját a párt egyik, a Polgárok Házában lévő telefonközpontjában tartotta, ahol az önkéntesek elsősorban arról érdeklődnek telefonon a választóknál, hogy odaadják-e a Fidesznek az ajánlószelvényüket, és ha igen, milyen módon.

A százezer önkéntessel teljesen reális a kétmillió ajánlószelvény összegyűjtésének terve - mondta Nyitrai Zsolt.

Az önkéntestoborzással kapcsolatban hangsúlyozta: a Fidesz a kampányát és a választási felkészülését alapvetően az emberekkel folytatott közvetlen kapcsolatra építi, kevesebb televíziós hirdetésük, kevesebb reklámjuk lesz, inkább személyesen juttatják el üzeneteiket a választóknak.

A telefonos megkeresésekről szólva kifejtette: mindez a hatályos jogszabályoknak megfelelően történik, az önkéntesek csak azokat hívják fel, akik ehhez korábban már hozzájárultak.

Az önkéntestoborzás még nem ért véget - tette hozzá Nyitrai Zsolt.

A Fidesz-KDNP hivatalos kampánynyitója március 15-én lesz egy budapesti szabadtéri nagygyűlésen.

Címlapról ajánljuk
Bendarzsevszkij Anton: Vlagyimir Putyin olyan eszközhöz nyúl, amit 20 éve nem alkalmazott

Bendarzsevszkij Anton: Vlagyimir Putyin olyan eszközhöz nyúl, amit 20 éve nem alkalmazott

Szeptemberben parlamenti választásokat tartanak Oroszországban, és a kormánypárt több meglepő húzással próbálkozik. Az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója az InfoRádióban úgy fogalmazott, abdszurd, hogy Dmitrij Medvegyev, az Egységes Oroszország elnöke nem is szerepel a pártlistán, miközben rákerültek olyanok is, akik részt vettek a háborúban. A szakértő beszélt a többi párt esélyeiről, az oroszországi üzemanyag-ellátási problémákról, Vlagyimir Putyin retorikaváltásáról és a fronthelyzetről is.

42 fok Magyarországon: soha ilyen meleg nem volt még, megdőlt az abszolút rekord

Soha ilyen meleg még nem volt, majdnem húsz éve tartotta a csúcsot a közel 41,9 fok. Most sajnos meglett a 42 fok Szécsényben, és a budapesti abszolút rekord is megdőlt, Lágymányoson 41,0 Celsius-fokot mértek ma. De ezek a számok estig még tovább nőhetnek, ami biztos: ez az eddig valaha volt legmelegebb nap Magyarországon.
inforadio
ARÉNA
2026.07.01. szerda, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×