Infostart.hu
eur:
354.92
usd:
311.68
bux:
139124.49
2026. június 30. kedd Pál

Burány Sándor: A Fidesz kampányeszközzé silányította a bizottsági ülést

Az MSZP budapesti elnöke szerint a Fidesz kampányeszköznek akarta felhasználni az Országgyűlés költségvetési bizottságának tegnapi összehívását. A testület fideszes elnöke, Varga Mihály azért kezdeményezte az ülést, mert pártja szerint 2006-ban az akkori kabinet eltitkolta az államháztartási adatokat. Az eseményre meghívták Gyurcsány Ferenc volt kormányfőt és Veres János volt pénzügyminisztert is, de ők nem mentek el.

Rendkívüli helyzetben, például árvíz esetén ül össze az Országgyűlés egy-egy bizottsága, az azonban nem rendkívüli helyzet, hogy a Fidesz sajtótájékoztatót tart arról, hogy néhány évvel ezelőtti adatok tekintetében aggályai vannak - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Burány Sándor.

A Fidesz azért hívta össze keddre a költségvetési bizottságot, mert úgy véli: 2006-ban a kormány "letiltotta a valós államháztartási adatok közzétételét". Az ülésre meghívták Gyurcsány Ferenc volt kormányfőt és Veres Jánost volt pénzügyminisztert is, mert a bizottság összehívását kezdeményező Varga Mihály szerint mindketten "szándékosan hazudtak" az ország gazdasági állapotáról. A két politikus nem ment el az ülésre.

Ebből a bizottsági ülésből a Fidesz egy silány kampányeszközt csinált - fogalmazott Burány Sándor, aki hozzátette: az MSZP nem támogatja egy olyan bizottságnak az összehívását, amely nyilvánvalóan kampánycélokat szolgál.

Hangsúlyozta: az elmúlt években nem vezetett jóra, ha a parlamenti vitanapok vagy a bizottsági ülések összehívása előtt egy párt botrányt kiáltott. Ez csak arra alkalmas, hogy az emberek hitét tovább csorbítsa a parlamenttel kapcsolatban - fogalmazott a szocialista politikus.

Hanganyag: Exterde Tibor

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Megszűnik a Szuverenitásvédelmi Hivatal

Megszűnik a Szuverenitásvédelmi Hivatal

Erről döntött az Országgyűlés keddi ülésén. A képviselők 135 igen, 44 nem és 6 tartózkodó szavazattal fogadták el Melléthei-Barna Márton, a Tisza frakcióvezető-helyettese által benyújtott, a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetéséről szóló jogszabályt, amely a kihirdetését követő tizenötödik napon lép hatályba.

Tóth Tamás: mindenütt veszélyben az eddigi hőmérsékleti rekord

Az európai kontinensen az elmúlt napokban egészen meglepő helyeken, az Atlanti-óceán közelében is történelmi hőmérsékleti rekordok születtek, ami korábban elképzelhetetlennek tűnt – mondta az InfoRádióban a HungaroMet meteorológusa. Kiemelte, hogy a napokban trópusi éjszakák sorozata volt Európa nyugati és középső területein, ami a 20 Celsius-fok feletti minimum hőmérsékletet jelenti, és ez Magyarországon is abszolút jellemzővé vált.
inforadio
ARÉNA
2026.06.30. kedd, 18:00
Velkey György János
az Egyházi Kórházak Egyesületének elnöke, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója
2 GW-os fejlesztésen dolgozik az Electron: már nem elég áramot termelni

2 GW-os fejlesztésen dolgozik az Electron: már nem elég áramot termelni

Bár olcsóbbak lettek a megújuló technológiák, az európai áramrendszer mégis drágább átmeneti évtized elé nézhet. A naperőművek tömeges terjedése már ma is nyomás alá helyezi a naperőművi bevételeket, miközben a tárolók és a gázerőművek költségét is be kell építeni a rendszerbe. Az Electron az elmúlt másfél évben 150 MWp napelemparkot és 590 MWh akkumulátoros tárolókapacitást valósított meg – piaci alapon, saját beruházásként, vissza nem térítendő állami támogatás nélkül –, miközben további, mintegy 2 GW kapacitású régiós és nemzetközi projekt előkészítésén dolgozik. Szücs Ádám szerint az energiapiacon egyre kevésbé az önálló erőművek, sokkal inkább az összehangolt működés számít: a termelést, a tárolást, a kereskedést és a fogyasztói igényeket kell egy rendszerként kezelni.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×