Infostart.hu
eur:
354.77
usd:
310.68
bux:
138984.34
2026. június 29. hétfő Péter, Pál

A tájékoztatási kampányról is elszámoltat majd a Fidesz

A Fidesz elnöki stábjának jogi igazgatója szerint pártja kormányra kerülése esetén elszámoltatja az illetékeseket a hétfőn indult kormányzati lakossági tájékoztató kampányról is, amelyet jogellenes kampányfinanszírozásnak és hazugságpropagandának tartanak. A kormányszóvivő azt mondta: a 94 millió forintba kerülő kampánnyal a válságkezelő kormány intézkedéseit szeretnék megismertetni.

A kormány jogellenesen cselekszik, amikor 100 millió forintos értékben az elmúlt háromnegyed év tevékenységéről hirdetéseket tesz közzé két héten keresztül - hangoztatta a Fidesz elnöki stábjának jogi igazgatója.

Balsai István szerint ezzel a kampányfinanszírozásra vonatkozó büntetőjogi és egyéb fontos szabályokat sértenek meg, ugyanis amennyiben az államfő január végén kihirdeti az országgyűlési választások időpontját, akkor ez a hirdetés már a választási kampányba csúszik bele.

Balsai István emlékeztetett arra, hogy múlt héten már kifogásolta egyrészt a Miniszterelnöki Hivatal bruttó 200 millió forintos kommunikációs kampányainak megszervezésére és lebonyolítására kiírt, hirdetmény nélküli tárgyalásos közbeszerzést, másrészt a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségen keresztül az uniós forrásokból megvalósuló beruházásokat propagáló, 300 millió forintos kampányt.

Szollár Domokos kormányszóvivő vasárnap arról beszélt, hogy kéthetes lakossági tájékoztató sorozatot indít hétfőn a kormány, hogy annak segítségével az emberek megismerhessék azokat a mindennapi életüket is érintő intézkedéseket, amelyekről a válságkezelő kormány az elmúlt közel egy évben döntött.

Az intézkedéseket és új esélyeket bemutató sorozat január 18-tól január 31-ig tart, annak összköltsége mintegy nettó 94 millió forint.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Gaál Áron: pusztító esővel, jégesővel, erős széllel, komoly károkat is okozó viharok jöhetnek

Gaál Áron: pusztító esővel, jégesővel, erős széllel, komoly károkat is okozó viharok jöhetnek

⁠Egy Nyugat- és Közép-Európa fölé húzódó tartós jelenség, úgynevezett hőkupola idézi elő a ma Magyarországon is tapasztalható extrém hőséget – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Gaál Áron, a HungaroMet Zrt. időjárás-előrejelző osztályának vezetője. Arról is beszélt, hogy szinte már összeérnek a hőhullámok, illetve hogy az abszolút melegrekord is megdőlhet az országban.

Magyar Péter: megállás nélkül dolgozik Magyarországért a kormány

Hétvégi kormányülés után, hőségriadó idején tart újabb kétnapos rendkívüli ülést az Országgyűlés, Magyar Péter miniszterelnök ismét felszólalt napirend előtt. Kedden a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetéséről is szavazhatnak a képviselők, akik lefolytatják a vitát az ügynökakták nyilvánosságra hozataláról és a polgármesterek fizetéséről is.
inforadio
ARÉNA
2026.06.29. hétfő, 18:00
Kovács Károly
a Magyar Víz- és Szennyvíztechnikai Szövetség elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×