Infostart.hu
eur:
354.24
usd:
310.74
bux:
138870.02
2026. június 29. hétfő Péter, Pál

Kocsis István: Próbált rám nyomást gyakorolni a politika"

A BKV vizsgálóbizottság elnöke szerint a vezérigazgatók meghallgatása során egyértelművé vált, hogy megpróbáltak politikai nyomást gyakorolni a közlekedési vállalat menedzsmentjére. György István elmondta: az is kiderült, hogy Horváth Éva, Hagyó Miklós korábbi főpolgármester-helyettes sajtófőnöke beleszólt a BKV kommunikációs ügyeibe.

Kocsis István, a BKV vezérigazgatója óvatosan fogalmazott a meghallgatáson, de azt elárulta: őt is megkeresték, megpróbált hatást gyakorolni rá a politika, ám ő ezt megakadályozta, ami természetesen konfliktusokat eredményezett. Egy-egy esetben az is előfordult, hogy a foglalkoztatásának időtartama is szóba került.

Azt is elmondta: nem tartott kapcsolatot Hagyó Miklós (MSZP) volt sajtósával, Horváth Évával, és csak akkor látta, amikor a főpolgármester-helyettes kíséretében ellátogatott a BKV-hoz.

A cég jelenlegi vezetője közölte azt is, Horváth Éva munkaszerződését Regőczi Miklós, a cég volt vezérigazgató-helyettese írta alá. Elmondta, utóbb kiderült, hogy Horváth Éva jelenléti ívét a cégnél Zelenák Tibor, a BKV volt kommunikációs főosztályvezetője írta alá, ezért neki rendkívüli felmondással távoznia kellett.

Közölte, nem tudta, hogy Horváth Éva BKV-dolgozó lenne, mint mondta, "szilárd meggyőződése volt", hogy Hagyó Miklós stábjának kommunikációs főnöke, ugyanis mindig a főpolgármester-helyettes mellett látta.

Kocsis István szerint Horváth Éva munkaviszonya "jogszerűtlenül bújtatott" állás volt, ezért, amikor a sajtóból megtudta, hogy a BKV alkalmazásában áll, azonnal kérte a munkaviszonyának megszüntetését.

A vezérigazgató közölte, Horváth Éva másokon keresztül azt üzente neki, hogy "ki van rúgva egy héten belül", azaz rövidesen távoznia kell a cég éléről.

Kocsis István előtt a fővárosi szakbizottság meghallgatta Aba Botondot és Antal Attilát, a cég korábbi vezetőit. Aba Botond 2006-ig volt a cég vezérigazgatója, így ő érdemi információt nem tudott adni a bizottságnak az elmúlt évek ügyeivel kapcsolatban, míg Antal Attila azért nem válaszolt a kérdésekre, mert azokkal szerinte megsértette volna korábbi munkaszerződése titoktartási kötelezettségét.

Hanganyag: Litauszky Balázs

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Magyar Péter az Országgyűlésben
cikkünk frissül

Magyar Péter az Országgyűlésben

Cikkünk frissül! Hétvégi kormányülés után, hőségriadó idején tart újabb kétnapos rendkívüli ülést az Országgyűlés, Magyar Péter miniszterelnök ismét felszólal napirend előtt. Kedden a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetéséről is szavazhatnak a képviselők, akik lefolytatják a vitát az ügynökakták nyilvánosságra hozataláról és a polgármesterek fizetéséről is.

A forróság után csak szerdán érkezik a fordulat, csütörtöktől akár 10 fokkal is hűvösebb lehet

A hosszan tartó kánikula vége egyre közelebbinek tűnik: a sorozatos melegrekordok után végre elérhető távolságba került a lehűlés. A rendkívüli forróság sokakat megvisel, a magas hőmérséklet miatt romolhat a közérzet, nőhet a fáradtság és a figyelmetlenség is.
inforadio
ARÉNA
2026.06.29. hétfő, 18:00
Kovács Károly
a Magyar Víz- és Szennyvíztechnikai Szövetség elnöke
Putyin is kénytelen elismerni a gondokat, terveket osztott meg a háború jövőjéről – Ukrajnai háborús híreink hétfőn

Putyin is kénytelen elismerni a gondokat, terveket osztott meg a háború jövőjéről – Ukrajnai háborús híreink hétfőn

Vlagyimir Putyin orosz elnök kénytelen volt megszólalni az Oroszországban tapasztalható problémákról – közölte a TASzSz. Az utóbbi hetekben megszaporodtak azok a beszámolók, amelyek súlyos üzemanyaghiányt jelentettek Oroszország több területén, különösen a fővárosban, Moszkvában alakultak ki hosszú sorok a benzinkutak előtt. Az orosz elnök a kormánypárt, az Egységes Oroszország kongresszusán megemlítette a problémát, és elismerte, hogy az ország „kritikus időszakot él át”. Vlagyimir Putyin orosz elnök egy interjúban kijelentette, hogy a Volodimir Zelenszkij ukrán államfővel való találkozóra vonatkozó felhívások mellett új javaslatokat is kapott az ukrajnai háború lezárására - tudósított az Ukrajinszka Pravda. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×