Infostart.hu
eur:
359.3
usd:
309.07
bux:
131460.2
2026. május 20. szerda Bernát, Felícia

Harmincan sérültek meg az esti balesetekben

Komoly fennakadásokat okozott országszerte a közlekedésben az erős esti havazás. A tűzoltókat összesen több mint 200-szor riasztották, nagyrészt közúti balesetekhez - mondta az InfoRádióban az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője. Szentes György hozzátette: elsősorban árokba csúszott autókat és kamionokat kellett kimenteniük; a balesetekben 30-an sérültek meg.

A szóvivő elmondta: a legtöbb baleset Pest megyében, a főváros környékén történt. Az M1-es autópályán Herceghalomnál és az M0-áson még hajnali fél háromkor is több kilométeres volt a kocsisor, mert a kamionok nem tudtak felmenni az M0-ás emelkedőin és elfoglalták az utat. A Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. szóvivője hajnalban azt mondta: a budapestiek nem igazán figyeltek arra a felhívásra, hogy ne induljanak útnak ilyen időjárási viszonyok között. Horthi Zsófia szólt arról is, hogy éjjel 400 hómunkás és mintegy 90 kotrógép dolgozott az utakon, amelyeket reggelre sikerült megtisztítani.

Hanganyag: Szabó Gergõ

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Miniszterelnöki időkorlát, kekvák – itt a Tisza-párt első Alaptörvény-módosító javaslata

Miniszterelnöki időkorlát, kekvák – itt a Tisza-párt első Alaptörvény-módosító javaslata

Benyújtotta az első Alaptörvény-módosítási javaslatát a Tisza Párt. A javaslat korlátozná a miniszterelnöki megbízatás hosszát. Emellett „lépéseket tesz” a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetése felé, és azt is rögzíti, hogy a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítvány (kekva) vagyona nemzeti vagyon.

Elon Musk sorban bukja a pereket, de nem áll le

Legyőzte volt mentorát a bíróságon Sam Altman, az OpenAI igazgatója. Elon Musk viszont nem hajlandó elfogadni a vereséget. A milliárdosnak akkora a vagyona, hogy megengedheti magának, hogy több pert is elveszítsen, vagy fellebbezzen.
inforadio
ARÉNA
2026.05.21. csütörtök, 18:00
Bán Teodóra
a Margitszigeti Szabadtéri Színház ügyvezető igazgatója
Nagyot mentek az amerikai tőzsdék az Nvidia jelentése előtt

Nagyot mentek az amerikai tőzsdék az Nvidia jelentése előtt

Ma reggel esést láttunk az ázsiai piacokon, ezt követően pedig Európában is gyengébb hangulatban indult a nap, a déli órákra azonban megérkezett a felpattanás, majd délutánra egyre nagyobb emelkedés alakult ki. Az amerikai tőzsdéken is jó volt a hangulat, különösen az elmúlt napokban gyengélkedő technológiai részvényeket vették a befektetők. Piacmozgató események szempontjából az iráni eseményekre, illetve az esti piaczárást követően az Nvidia gyorsjelentésére ajánlott ma különösen figyelni.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×