Infostart.hu
eur:
360.4
usd:
310.32
bux:
131460.2
2026. május 20. szerda Bernát, Felícia

Csáky Pál: Akár egy pofon is elcsattanhat

A Magyar Koalíció Pártjának elnöke szerint beigazolódtak a korábbi kételyeik, hogy a szlovák kormány egy percig sem gondolta komolyan a nyári, szécsényi megállapodását a magyar kormányzattal. Csáky Pál az InfoRádiónak azt mondta: csak egy szlovák kormányváltás tud változtatni az államnyelvtörvényen. A pártelnök a szabad anyanyelvhasználatra bátorítja a szlovákiai magyarokat, szerinte nem kell félni a nyelvrendőrség esetleges provokációjától.

Beigazolódtak a korábbi kételyek - mondta az InfoRádiónak a Magyar Koalíció Pártjának elnöke, aki a nyári, szécsényi kormányfői találkozó kapcsán is aggodalmait fogalmazta meg annak kapcsán, hogy a szlovák fél valóban meg akar-e egyezni.

Csáky Pál hangsúlyozta: kiderült, hogy a szlovákok időre játszottak, és arra, hogy a nagy nemzetközi nyomás enyhüljön, majd utána menjenek tovább a saját útjukon. Kérdés, hogy a magyar kormány mit kezd azzal, hogy a megállapodás a jelek szerint nem valósul meg - tette hozzá.

A szlovákok nem gondolták komolyan, amit Szécsényben mondtak, Csáky Pál szerint erre sok jel utalt akkor és azóta is. Csak egy szlovákiai kormányváltás tud változtatni a helyzeten - emelte ki a pártelnök.

A szlovák kormány szerdán kívánja elfogadni az államnyelvtörvény végrehajtási utasítását. A tervezet szerint a nyelvtörvény nem csak az állami és helyhatósági intézményekre, hanem "jogi személyekre, egyéni vállalkozókra és magánszemélyekre" is vonatkozna.

Csáky Pál azt mondta, a végrehajtási rendelkezéseknek csekély a jogi súlyuk. Az, hogy egy 10 paragrafusból álló törvényhez 21 oldalas végrehajtási utasítást akar elfogadni a kormány, mutatja, hogy mennyire nem megfelelő a jogszabály.

A vita arra volt jó, hogy most már mindenki látja, a nyelvtörvény rossz, gumiparagrafusai vannak - emelte ki a pártelnök, aki szólt arról is, várják a velencei bizottság és az EBESZ monitorozását. Hozzátette: idegesíti a szlovák hatalmat, ha havonta rákérdez valaki a nyelvtörvényre, ez pedig nem rossz.

Csáky Pál szerint akkor lesz megoldva a kérdés, ha a nyelvtörvényt megváltoztatják, és a legnagyobb butaságokat kiveszik belőle. Emellett szükséges lenne, hogy elfogadják a kisebbségi nyelvek védelméről szóló törvényt és egy átfogó kisebbségi törvényt - tette hozzá a pártelnök, ám szólt arról is, a választásokig nem lehet változásra számítani.

Kérdés, hogy a szlovák kormány hogyan akarja alkalmazni a törvényt: lesz-e büntetés, vagy jegelik a választások utánra - emelte ki.

Az MKP elnöke a szabad anyanyelvhasználatra bátorítja a szlovákiai magyarokat, szerinte ugyanis nem kell félni a nyelvrendőrség esetleges provokációjától. Csáky Pál nem zárta ki, hogy ebből feszültségek is adódhatnak, és akár egy pofon is elcsattanhat.

Hanganyag: Németh Zoltán

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Bauer Bence: összeomlóban a német kormánypártok támogatottsága, válságot hozhat a polgári juttatás rendszere

Bauer Bence: összeomlóban a német kormánypártok támogatottsága, válságot hozhat a polgári juttatás rendszere

Akár előre hozott választásokat is eredményezhet Németországban, ha nem módosítják az úgynevezett polgári juttatás (Bürgergeld) rendszerét. A növekvő szociális kiadások ugyanis már szinte fenntarthatatlan módon terhelik meg a német költségvetést. A CDU/CSU–SPD kormánykoalíció támogatottsága soha nem látott mélységben, már csak 34 százalékon áll, miközben az AfD közel a 30 százalékhoz.

Magyar Péter „kívül akar maradni a lengyel belpolitikai vitákon”

A kétoldalú, ezen belül a gazdasági kapcsolatokról, Magyarország orosz gáztól való függetlenedésének támogatásáról, a kelet-közép-európai régió biztonságáról és a régiós együttműködési formák elmélyítéséről tárgyalt Magyar Péter miniszterelnök szerdán Karol Nawrocki lengyel elnökkel – tájékoztatta Marcin Przydacz, az államfői hivatal vezetője a Polsat News internetes híroldalt.
inforadio
ARÉNA
2026.05.20. szerda, 18:00
Horn Gábor
a Republikon Alapítvány kuratóriumi elnöke
Felpattantak a tőzsdék, beindultak a tech papírok az Nvidia jelentése előtt

Felpattantak a tőzsdék, beindultak a tech papírok az Nvidia jelentése előtt

Ma reggel esést láttunk az ázsiai piacokon, ezt követően pedig Európában is gyengébb hangulatban indult a nap, a déli órákra azonban megérkezett egy kisebb felpattanás, majd délutánra egyre nagyobb emelkedés alakult ki. Az amerikai tőzsdéken is jó a hangulat, különösen az elmúlt napokban gyengélkedő technológiai részvényeket veszik a befektetők. Piacmozgató események szempontjából az iráni eseményekre, illetve az esti piaczárást követően az Nvidia gyorsjelentésére ajánlott ma különösen figyelni.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×