Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska

Eltűnt a hús áfája - lapszemle

Az év végi családi lakomák ellenére idén tizedével csökken a húsfogyasztás, pedig az évközi áfaemelés ellenére nem drágultak jelentősen a húsok - írja a Népszabadság. Igaz, ezt az emelést sokan elcsalják, és nem a költségvetés, hanem a fogyasztók kapják meg ezt a pénzt, különböző akciók révén.

Éder Tamás, a Hússzövetség elnöke szerint míg korábban a húspiac harmadát tették ki a feketetermékek, ma már a tőkehúsok 40, sőt néhol 50 százaléka után sem fizetnek adót, vagyis az ilyen hús eleve 25 százalékos árelőnnyel indul a vevőkért folytatott versenyben. Sákán Antal, a Magyar Sertéstenyésztők Szövetségének elnöke szerint is viszonylag egyszerűen meg lehet kerülni az adófizetést. Tipikus esetnek mondják azt a módszert, amikor a húst kísérő szállítólevélen más mennyiség szerepel - a valódi súly -, mint amennyit a későbbi hivatalos elszámolást igazoló számla tartalmaz. Feldolgozók mesélik, hogy gyakori eset a bérvágás is.

A Magyar Nemzet arról ír, hogy nem alkalmasak a rendőrségnél eddig használt pszichológiai tesztek arra, hogy kiszűrjék a hivatásos állomány bűnözésre hajlamos tagjait. A lap felidézi: egy hónapra előzetes letartóztatásba helyezte tegnap a csütörtöki rablógyilkosság elkövetőit a Budai Központi Kerületi Bíróság. A négy férfit azzal gyanúsítja a Budapesti Nyomozó Főügyészség, hogy a főváros XVIII. kerületében megtámadtak egy pénzváltóként tevékenykedő arab férfit, akitől meg akarták szerezni a nála lévő, nagy összegű készpénzt. A sértett összeverekedett a támadókkal, majd azok egyike agyonlőtte. A tettesek egyike a főváros X. kerületében nyomozóként szolgált a rendőrségen. A fővárosi rablógyilkosság (volt) rendőr gyanúsítottja is mindig megfelelt a korábbi teszteken.

Az index.hu arról ír, hogy az Egyesült Államok hadserege az eddigieknél lényegesen nagyobb erőkkel akarja megtámadni Pakisztán észak-nyugati Beludzsisztán tartományának fővárosát, Kvettát. A tartományt az al-Kaida és a tálibok fő állomáshelyének tartja az amerikai hírszerzés. Az amerikaiak szerint a területen élő tálibok elfogása elengedhetetlen az afganisztáni háború sikeréhez.

A Világgazdaság arról ír, hogy a jelek szerint az ünnepek előtti hajrá sem lesz elég a hazai hitelkártyapiac feltámasztásához, hiszen a bankok szinte mindegyike gyengébb keresletről számolt be a tavalyi évhez viszonyítva. A meglévő kártyáikat viszont szívesebben használják az ügyfelek, hiszen a hitelkeret-kihasználtság majdnem minden szereplőnél - bár enyhe mértékben, de - növekszik.

A Napi Gazdaság szerint váratlan bejelentést tett Abu Dzabi: tízmilliárd dollárral siet a bajba került Dubaj segítségére. A piacok kilőttek a hírre, a dollár gyengülni kezdett. A nemzetközi pénzügyi világ erre a lépésre számított legkevésbé, miután az elmúlt hetekben nagy felbolydulást keltett, hogy Dubaj hitelezői egyezséget kért 26 milliárd dollárnyi hitelének újratárgyalására, és a nagyra törő arab ország egyre inkább lokális gócponttá kezdett válni.

A portfolio.hu-n az Economist Intelligence Unit legfrissebb, 2010-es előrejelzéséről olvashatnak, amely szerint 2010 első felében folytatódik a fejlett országok kilábalása, a fejlődők - Közép-Kelet-Európát számítva - némileg gyorsabban rugaszkodnak növekedésnek a 2008-2009-es pénzügyi-gazdasági krízis után. Míg a 20 leggyorsabb növekedést produkálók ázsiai és afrikai országok lesznek, a 20 leglassabban növekedőből 15 kelet- és nyugat európai országok lesz. Magyarország a 20 legrosszabbul teljesítő középmezőnyében foglal helyet. Japán elveszíti vezető gazdaság szerepét, és Kínára "hagyományozza". Jövőre egy számjegyűre lassul minden idők legnagyobb hiperinflációja Zimbabwében.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×