Infostart.hu
eur:
361.24
usd:
311.61
bux:
131341.54
2026. május 20. szerda Bernát, Felícia

Nagy egységben szavaztak a szocialisták Mesterházy Attilára - a nap hírösszefoglalója

Mesterházy Attilát választotta az MSZP miniszterelnök-jelöltjévé a párt kongresszusa. Holnaptól lép életbe a Volán-, és a MÁV-társaságok új menetrendje. A hanuka ünnepe alkalmából meggyújtották az első két gyertyát a Budapesti Nyugati téren lévő kilencágú gyertyatartón.

Mesterházy Attilát választotta az MSZP miniszterelnök-jelöltjévé a párt kongresszusa. Lendvai Ildikó pártelnök a zárt ülés után azt mondta: a küldöttek 90 százaléka támogatta a szocialista frakcióvezetőt, míg az országos listával a résztvevők 70 százaléka értett egyet. Mesterházy Attilát korábban a párt elnöksége és a választmány javasolta kormányfőjelöltnek és ő vezeti az országos listát is. A szocialista miniszterelnök-jelölt felszólalásában nemzeti minimumokra épülő összefogást sürgetett. Kiemelt feladatnak nevezte a szegénység elleni küzdelmet, valamint az állami szerepvállalást az egészségügyben, az oktatásban és a munkahelyteremtésben. Mesterházy Attila azt mondta: az MSZP őszinte és intenzív kampányra készül, amelynek vezetésére Szigetvári Viktort kérte fel.

Bokros Lajost választotta a Magyar Demokrata Fórum miniszterelnök jelöltjének a párt országos választmánya. A küldöttek több mint 90 százalékos többséggel hagyták jóvá a jelölést. Dávid Ibolya, az MDF elnöke arról beszélt: a jövőben konzervatív gazdaságpolitikai fordulatra van szükség. Bokros Lajos úgy vélte: Magyarországnak elsősorban az államháztartás területén van szüksége reformokra. Egyben azt is megerősítette, hogy az MDF nem tervez pártszövetséget. A Fidesz úgy reagált: mind az MSZP, mind pedig az MDF a múlt embereit kínálja Magyarországnak.

Elfogadta az SZDSZ 2010 és 2014 közötti időszakra készített programját a párt küldöttgyűlése. Az SZDSZ elnöke elmondta: a résztvevők megszavazták a párt alapszabályának módosítását is, amely alapján a most alakult Választási Operatív Testület irányítja majd a szabad demokraták kampányát. Retkes Attila arról is beszélt, hogy az SZDSZ mind a 176 választókerületben tud egyéni jelöltet állítani a 2010-es országgyűlési választásokon és lesz húsz területi listája, továbbá országos listája is.

Vasárnap délután fél négy és este fél 9 között tart munkabeszüntetést Ferihegyen a földi kiszolgáló személyzet. A határozott idejű sztrájkot a Légiközlekedési Egyesült Szakszervezet hirdette meg tegnap, a munkáltatóval eredménytelenül zárult egyeztetés miatt. Terebesi Péter a szakszervezet elnökségi tagja az InfoRádióban azt mondta: az dolgozók alapbérét idén és jövőre is 10 százalékkal kellene emelni, ezt azonban irreálisnak tartja a repülőteret üzemeltető Budapest Airport. Hardy Mihály, a cég kommunikációs vezetője a sztrájk idejére azt javasolta az utasoknak, hogy a gép indulása előtt 3 órával érkezzenek ki a Ferihegyi Repülőtérre. A Malév jelezte: a sztrájk nem okoz majd jelentős fennakadást.

Vasárnap nulla órától lép életbe a Volán-, és a MÁV-társaságok új menetrendje, ami 2010. december 12-éig lesz hatályos. A MÁV-START Zrt. korábban azt közölte, hogy új szolgáltatásként bevezetik az InterRégió vonatokat, amelyek összeköttetést biztosítanak az InterCity vonatokhoz, és a többi között megerősítik a budapesti elővárosi vasúti forgalmat.

Koppenhágában ismét a globális felmelegedés megfékezését követelte több 10 ezer ember a klímacsúcsnak helyet adó épület közelében tartott demonstráción. Többszáz fiatal kirakatokat is betört a dán fővárosban, több rendbontót előállított a rendőrség. A 67 ország összesen 515 szervezete által meghirdetett tüntetésen a hatóságok szerint 30 ezer, a szervezők szerint mintegy 100 ezer ember vett részt. A világ számos nagyvárosában szintén utcára vonultak a zöldszervezetek.

A hanuka ünnepe alkalmából sötétedés után meggyújtották az első két gyertyát a Budapesti Nyugati téren lévő kilencágú gyertyatartón. Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezető rabbija az InfoRádióban emlékeztetett arra: a péntekig tartó ünnep végéig minden este eggyel több gyertya lobban lángra. A hanukát, a fény ünnepét annak emlékére tartják, hogy időszámítás előtt 165-ben a hagyományaikhoz hű zsidók, a makkabeusok visszafoglalták a görögöktől és újjáavatták a jeruzsálemi szentélyt.

Címlapról ajánljuk
Donald Tusk az orosz energiafüggőségről is beszélt Magyar Péterrel a lengyelországi tárgyalásokon

Donald Tusk az orosz energiafüggőségről is beszélt Magyar Péterrel a lengyelországi tárgyalásokon

Magyar Péter „barátok között van” – ezzel indította a két miniszterelnök közös sajtótájékoztatóját Donald Tusk. A lengyel kormányfő jelezte: örömmel vennék, ha a következő visegrádi csúcstalálkozót Budapesten szerveznék meg. Tusk szerint Lengyelország kész együttműködni Magyarországgal, akár közös beruházásokon keresztül is, hogy a térség országai csökkenteni tudják orosz energiafüggőségüket. Cikkünk frissül!

Répássy Róbert: Novák Katalinnak lenne elszámolnivalója a kegyelmi ügyben

„Sürgetés a pápalátogatásra hivatkozva” – egy interjúban beszélt a kegyelmi ügy körülményeiről Répássy Róbert, Varga Judit volt államtitkára az igazságügyi tárcánál. Elmondta: a tárca nem támogatta a pedofilbotrányban érintett K. Endre kegyelmét, amit az államfő változtatott meg, majd sürgetve aláíratták Varga Judit miniszterrel, aki az ellenjegyzéskor nem biztos, hogy tisztában volt a részletekkel.
inforadio
ARÉNA
2026.05.20. szerda, 18:00
Horn Gábor
a Republikon Alapítvány kuratóriumi elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×