eur:
388.98
usd:
361.04
bux:
68882.55
2024. május 7. kedd Gizella

Mesterházy Attila az MSZP miniszterelnök-jelöltje - a nap legfontosabb hírei

Mesterházy Attilát, az MSZP parlamenti frakcióvezetőjét javasolja miniszterelnök-jelöltnek a szocialisták vezetése - jelentette be a párt elnöke. Lendvai Ildikó elmondta, hogy az országos elnökség a döntést egyhangúlag hozta meg; előtte konzultáltak a megyei elnökökkel is, ahol többségi támogatást kapott a javaslat.

Közölte: szombaton a választmány vitatja meg az indítványt, majd a testület és az elnökség közös előterjesztéséről a december 12-ei kongresszus dönt. Mesterházy Attila, az MSZP parlamenti frakcióvezetője úgy fogalmazott: kemény ellenfele lesz a mérsékelt jobboldalnak, és kérlelhetetlen ellenfele a szélsőjobboldalnak. Bajnai Gordon kormányfő üdvözölte a döntést. Szerinte Mesterházy Attila már bizonyította alkalmasságát az elmúlt fél évben.

A Fidesz személyes állásfoglalást vár a kormányfőtől

Személyes állásfoglalásra szólította fel a Magyar Televízió támogatásának megvonása ügyében a miniszterelnököt a Fidesz frakcióvezetője. Navracsics Tibor úgy fogalmazott: Bajnai Gordonnak el kell döntenie, hogy az információszabadság pártján áll, vagy az MSZP bosszúakcióját támogatja. A szocialista Jánosi György közölte: az extra támogatás megvonását azért tartja indokoltnak, mert a Magyar Televízióban az elmúlt 15 évben semmilyen mélyreható szerkezeti átalakítás nem történt és a plusz pénzeket sem minden esetben a célnak megfelelően használta fel a menedzsment. Jövőre az ideinél 9,4 milliárd forinttal kevesebből gazdálkodhat az MTV, mivel egyáltalán nem kap céltámogatást.

A főváros nem engedi a halasztást

Elutasítja a Fővárosi Önkormányzat a Margit híd átadási határidejének 2010. december 17-re halasztását. Temesi Attila, a felújítás projektmenedzsere az InfoRádióban azt mondta: arról később tárgyalnak, hogy mi lehet a kompromisszumos megoldás, de addig az eredeti, augusztus 23-ai dátumot tekintik érvényesnek. Németh Miklós, a felújítást végző konzorciumot vezető Közgép Zrt. elnök-vezérigazgatója korábban azt mondta: azért késik 4 hónapot a rekonstrukció, mert késve kapták meg a jogerős engedélyeket.

Budapest 30 milliárd forintot vár a BKV működéséhez

Harmincmilliárd forintot vár jövőre a főváros a BKV működtetéséhez; a tárgyalások Demszky Gábor főpolgármester és Bajnai Gordon miniszterelnök között szerdán kezdődnek - közölte a fővárosi MDF-frakció vezetője. Hock Zoltán, miután a főpolgármester egyeztetett a közgyűlési képviselőcsoportok vezetőivel, elmondta: a főváros plusz 5 milliárd forintot biztosítana a BKV-nak erre az évre, ami lényegében azt jelenti, vállalják, hogy az év hátralévő részében már saját erőből finanszírozzák a közlekedési céget, de jövőre 30 milliárdra van szükség a működőképesség biztosításához. A megbeszélésen a Fidesz és a KDNP nem képviseltette magát.

Két ember került intenzív osztályra az új influenza miatt

Összesen két ember került intenzív osztályra az elmúlt napokban az új típusú influenza légúti szövődményei miatt. Egy üzemorvost a szegedi klinikán, egy pedagógust Nagykanizsán ápolnak. A szegedi doktornő múlt hét közepe óta van az intenzív osztályon, állapotáról nem közöltek részleteket. Lapértesülés szerint nem volt beoltva a H1N1-es vírus ellen, és valószínűleg egyik betegétől kapta el az újinfluenzát. A nagykanizsai kórház intenzív osztályán kezelt 53 éves tanárnőt lélegeztetőgépre kellett kapcsolni, miután állapotát kétoldali tüdőgyulladás súlyosbította, de az orvosok szerint várhatóan felépül.

Januártól jön a teljes költségmutató

Januártól teszik közzé a biztosítótársaságok az úgynevezett teljes költségmutatót a befektetéshez kötött életbiztosításoknál. Az erről szóló megállapodást 16 biztosítótársaság írta alá. Bartók János, az Aviva Életbiztosító elnök-vezérigazgatója az InfoRádióban azt mondta: a költségmentes hozam százalékában meghatározott mutató összehasonlíthatóvá és átláthatóvá teszi a befektetéshez kötött életbiztosítási termékeket, így megkönnyíti a választást.

Már ellenőriznek a fogyasztóvédők

Megkezdte a karácsony előtti ellenőrzéseket a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság - mondta az InfoRádióban a szervezet főigazgatója. Wittich Tamás hozzátette: az országos, kiemelt vizsgálat az év végéig tart. A szakember emlékeztetett arra: ebben az időszakban kiemelten ellenőrzik a kereskedelmi akciókat, valamint a szezonális termékeket, például a karácsonyfaégőket és a gyerekeknek szóló árukat.

Elfogta a rendőrség az afgán támadót

Elfogta a rendőrség azt a 46 éves afgán férfit, aki a gyanú szerint október elején megölte egy honfitársát, egy másikat pedig életveszélyesen megsebesített a X. kerületi Kada utca egyik családi házában. Tóth Gábor budapesti rendőrfőkapitány az InfoRádióban elmondta: az időközben kihallgatható állapotba került sérült vallomása segített az elkövető kézre kerítésében. Hozzátette: a gyilkosság másik gyanúsítottját még keresik, feltehetően ő is külföldi és - az elfogott férfihoz hasonlóan - üzleti kapcsolatban állt a sértettekkel.

Címlapról ajánljuk

Horváth Péter a matematikaérettségiről: nagyon korrekt volt a feladatsor

A korábbi évekhez képest könnyebbnek mondható az idei matematikaérettségi – vélekedett az InfoRádióban Horváth Péter matematikatanár, a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke. Saját tanítványain is azt látta, hogy a felkészült diákokat nem érhette komolyabb meglepetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.08. szerda, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×