Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
310.37
bux:
131275.38
2026. május 18. hétfő Alexandra, Erik

Nem engedi el a húzóneveket a Sláger és a Danubius

Eyetlen "húzóembert" sem engedett máshová szerződni a Sláger és a Danubius Rádió - tudta meg pénteken a lejáró országos kereskedelmi rádiós koncessziókat birtokló társaságok vezetőitől az MTI.

A hatályban lévő szerződéseket akkor sem mondják fel, ha csak "kis időkieséssel" jelentkeznek november 18., azaz országos jogosultságuk lejárta után - közölte Heal Edina, a Sláger Rádió vezérigazgatója; a reggeli műsort vezető Bochkor Gábor-Boros Lajos párossal 2010 végéig szóló megállapodásuk van, és attól nem szándékoznak elállni.

Egy ilyen döntés tulajdonosi kompetencia - jegyezte meg Földes Ádám, a Danubius Rádió vezérigazgatója, akinek közlése szerint előreláthatólag a jövő héten születnek meg az ezzel kapcsolatos döntések. Arra konkrétumok említése nélkül felhívta a figyelmet: a médiában általános, hogy versenykorlátozó passzus is helyet kap a "húzóemberek" szerződésében.

A médiahatóság múlt kedden döntött arról, mely pályázók üzemeltethetik a két országos kereskedelmi jogosultságot, két nappal ezelőtt pedig már alá is írták a győztesekkel a műsorszolgáltatási szerződést.

A Sláger jelenlegi frekvenciáját az FM1 Zrt. nyerte el, amely sajtóértesülések szerint átvenné a Bumeráng című reggeli műsort jegyző Bochkor Gábort és Boros Lajost, míg a Danubius hullámhosszán reggel hallható Sebestyén Balázst a november 19. első másodpercétől itt jelentkező, az Advenio Zrt. által működtetett Klassz Rádióval "hozták hírbe".

Címlapról ajánljuk
„Sok mindenben hazudott” – Magyar Péter újra kiállt Sulyok Tamás államfő ellen
Reagálás

„Sok mindenben hazudott” – Magyar Péter újra kiállt Sulyok Tamás államfő ellen

„Magyarországnak viszont olyan köztársasági elnökre van szüksége, aki nem egy politikai táborhoz, hanem a magyar nemzethez és minden magyarhoz hű. A legszegényebbhez és a legelesettebbhez is.”
inforadio
ARÉNA
2026.05.18. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×