Infostart.hu
eur:
353.13
usd:
308.5
bux:
142661.67
2026. július 3. péntek Kornél, Soma

"Gyurcsány Ferenc önkritikát gyakorolt "

Gyurcsány Ferenc a múlt hét pénteken mondott beszédével önkritikát gyakorolt és azt bizonyította, hogy ismét ő lehet a minden bizonnyal ellenzékbe kerülő párt vezetője - mondta az InfoRádiónak a Méltányosság Politikaelemző Központ elemzője.

Múlt hét pénteken az MSZP választmányának jubileumi ülésén hosszú idő után nyilvános beszédet tartott Gyurcsány Ferenc. Szónoklatában többek között kifejtette, hogy "a követelőző, agresszív, ragadozó hatalom nem egyszerűen kopog, hanem dörömböl a hatalom ajtaján", és ha a szocialisták hallgatnak - akik a demokrácia utolsó mentsvárai - akkor az országon bűnt fognak elkövetni.

A volt pártelnök-miniszterelnök múlt hét pénteken igyekezett lelket önteni az MSZP-be, mert a szocialisták már mintha belenyugodtak volna a vereségbe - mondta az InfoRádiónak a Méltányosság Politikaelemző Központ elemzője.

Nagy Attila Tibor szerint a volt kormányfő múlt pénteken megtartotta az ellen Õszöd-beszédét, hiszen 2006-ban még azt mondta, hogy az elmúlt négy évben nem csináltak semmit, most viszont már azt hangsúlyozta, hogy az ország nagy eredményeket ért el, és nem szabad hagyni, hogy ezt az ellenzék elvitassa.

Gyurcsány Ferenc önkritikát gyakorolt, és ezzel a párttagok körében újabb népszerűségi pontokat szerezhetett - véli az elemző, aki azonban hozzátette: rövid távon nem valószínű, hogy a volt kormányfő vissza tud térni az MSZP élére, de hosszú távon van erre esély, de az is lehet, hogy a baloldal meghatározó politikusa maradhat.

Nagy Attila Tibor kiemelte: a beszéd bizonyította, hogy még mindig Gyurcsány Ferenc a szocialista párt legkarizmatikusabb politikusa és a legjobb szónoka. Úgy látja, egy esetleges választási vereség után ő lehet az ellenzék potenciális vezetője, dacára annak, hogy sokszor hozta kellemetlen helyzetbe a baloldalt.

Különösen egy választási vereség után mozgásteret adhat Gyurcsány Ferencnek az, hogy jelenleg nincs egyértelmű vezetője és irányvonala az MSZP-nek - fűzte hozzá az elemző.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szakíró: az új fővárosi parkolási rend nem arra ösztönzi az embereket, hogy tisztább üzemű autókkal járjanak

Szakíró: az új fővárosi parkolási rend nem arra ösztönzi az embereket, hogy tisztább üzemű autókkal járjanak

Jövő év elejétől teljesen megszűnik az elektromos autók ingyenes parkolása Budapesten, ráadásul a nagyobb, két tonnánál nehezebb tisztán elektromos autók tulajdonosai a normál tarifa kétszeresével szembesülhetnek. Antalóczy Tibor, a Villanyautósok.hu főszerkesztője az InfoRádióban azt mondta, az új szabályozás keresztbe tesz annak a kedvező folyamatnak, ami elindult a fővárosban, ahol már szép számmal lehet látni tisztán üzemelő autókat.

Vitézy Dávid: „aláírtam, új villamosvonal épül uniós pénzből”

„Aláírtam a Budai Fonódó villamoshálózat folytatásának 32,2 milliárd forint értékű európai uniós támogatási szerződését, így új villamosvonal épül a Szent Gellért tér és a Budafoki út között, a Műegyetem rakparton keresztül” – közölte Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter.
Trump elképesztő gazdagodása kiverte a biztosítékot, az elnök szerint minden rendben

Trump elképesztő gazdagodása kiverte a biztosítékot, az elnök szerint minden rendben

Donald Trump közzétette idei vagyonnyilatkozatát, ami messze túlmutat egy szokásos politikusi pénzügyi beszámolón. A közel ezeroldalas dokumentum példátlan részletességgel tárja fel, hogy mibe fektette a pénzét az amerikai elnök, mekkora bevételei származtak kriptós érdekeltségeiből, ingatlanjaiból és golfklubjaiból, és milyen részvény- és kötvényportfóliót kezelnek a nevében. A nyilvánosságra került adatok szerint Trump tavaly legalább 2,24 milliárd dollár bevételt ért el, ami történelmi léptékű vagyonnövekedést jelent egy hivatalban lévő amerikai elnöknél. A dokumentum új lendületet adott az összeférhetetlenségről szóló vitának is, kritikusai szerint az elnök üzleti érdekeltségei és politikai döntései minden eddiginél szorosabban fonódnak össze.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×