Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Kocsis István feljelentést tett a menedzserszerződések miatt

Különösen nagy vagyoni kárt okozó bűncselekmény gyanúja miatt tett feljelentést a BKV-nál lévő menedzserszerződések miatt a cég vezérigazgatója. Módosította a kormány a kríziskezelő alapra vonatkozó szabályokat. Zárolták a Magyarországra érkezett, génkezelt lenmag-terméket. A nap hírösszefoglalója.

Ismeretlen tettes ellen, különösen nagy vagyoni kárt okozó bűncselekmény gyanúja miatt tett feljelentést a BKV-nál lévő menedzserszerződések miatt a cég vezérigazgatója. Kocsis István ezt azután jelentette be, hogy befejeződött a cégnél a belső ellenőrzés. A 400 oldalas vizsgálati anyagban annak a 96 volt vagy jelenlegi dolgozónak a foglalkoztatásával, bérével, premizálásával összefüggő kérdések szerepelnek, akit menedzserszerződéssel foglalkoztattak vagy 10 millió forintnál nagyobb összegű végkielégítést kapott. A BKV vezérigazgatója elmondta: valamennyi érintett foglalkoztatását egyenként vizsgálták, és azt állapították meg, hogy 48 esetben történtek olyan többletkifizetések, amelyek a társaság számára előnytelenek és nem voltak benne a szerződésekben. Hangsúlyozta: összességében mintegy félmilliárd forint kár érte a céget.

Megállapodás nélkül zárult a közösségi közlekedés átalakításáról tartott szakmai egyeztetés az MSZP-frakció és az illetékes minisztérium között. Erről Hónig Péter, a közlekedési tárca vezetője számolt be a szocialista képviselőcsoport informális ülése után. Mesterházy Attila frakcióvezető a tanácskozás után emlékeztetett arra, hogy az új MÁV-menetrend bevezetése miatt október 15-ig be kell fejezni a szakmai egyeztetést a képviselőcsoport és a tárca között. Megismételte: csak úgy szabad átszervezni a közösségi közlekedést, ha minden településen marad valamilyen szolgáltatás, és az jobban alkalmazkodik a polgárok elvárásaihoz.

Módosította a kormány a kríziskezelő alapra vonatkozó szabályokat. Szollár Domokos kormányszóvivő, a kabinet ülése után elmondta: a jövőben a krízisalapnak nem egy, hanem tíz százaléka fizethető ki a különösen méltányolható, vagyis 50 ezer forintnál magasabb összegű kérelmekre. Hozzátette: a krízisalaphoz eddig mintegy 30 ezer kérelem érkezett be, amelyből 24 ezret bíráltak el, és több mint 22 ezer esetben ki is fizették a támogatást. Hangsúlyozta: a krízisalap 5 és fél milliárd forintos keretéből eddig 902 milliót fizettek ki a rászorulóknak, egy-egy esetben átlagosan 37-38 ezer forintot.

Kétkamarás parlament létrehozását, az önkormányzati ciklus 5 vagy 6 évre történő kiterjesztését, valamint a finanszírozási rendszer újragondolását kezdeményezte az Önkormányzati Szövetségek Konzultatív Tanácsa. A hét érdekvédelmi szövetség vezetőit tömörítő testület a magyar önkormányzati rendszer 19 éves fennállása alkalmából adott ki közös nyilatkozatot, ebben összegezték legfontosabb törekvéseiket és elvárásaikat. Közölték, hogy a közös állásfoglalás kiadásával azt akarják kinyilvánítani: megvédik az 1990. szeptember 30-án létrejött önkormányzati rendszer alapértékeit és eredményeit. Megítélésük szerint a helyi demokrácia alapját a közszolgáltatásokat biztosító önkormányzatok jelentik, függetlenül a települések nagyságától vagy lakosságszámától.

Másfél tonna érkezett a kanadai eredetű génkezelt lenmag termékből Magyarországra; a raktáron lévő mennyiséget zárolták - közölte a Magyar Élelmiszer-biztonsági Hivatal. Az Európai Bizottság korábbi tájékoztatása szerint a közösség területére Kanadából érkezett az unióban egyelőre nem engedélyezett génkezelt lenmagot is tartalmazó termék. A tájékoztatás szerint olyan növényről van szó, amelynek fogyasztását Kanadában és az Egyesült Államokban is engedélyezik, de az uniós országokban egyelőre nem vihető piacra.

Késik a KRESZ módosítása, így az új szabályok leghamarabb november elején léphetnek hatályba. A távirati iroda úgy tudja, hogy még tartanak az egyeztetések, a végleges változat néhány héten belül kerülhet a kormány elé. A KRESZ szabályok mielőbbi változását indokolja az is, hogy szeptember 1-től módosult a polgárőrségről szóló törvény. A jogszabály szerint polgárőr is megállíthat autósokat, például a rendőri intézkedést igénylő közúti közlekedési baleset helyszínén, valamint az óvodák és általános iskolák közelében. A tervezet a kerékpárúton legfeljebb 30 kilométer/órás közlekedést engedélyezne, pontosítaná a gyermekülés használatának szabályait az autókban és szigorúbban szabályozná a rendszámok láthatóságát is.

Az emberiség szellemi kulturális örökségei közé került a mohácsi busójárás. A település tájékoztatása szerint az UNESCO illetékes bizottsága Abu Dzabiban tartott ülésén döntött a Duna-parti város télűző, tavaszköszöntő népszokásának listára vételéről.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Drámai fordulat a munkaerőpiacon: a mai fiatalok nem fogják elérni szüleik életszínvonalát

Drámai fordulat a munkaerőpiacon: a mai fiatalok nem fogják elérni szüleik életszínvonalát

A 2008-as pénzügyi válság után Nyugat-Európában már sok évvel ezelőtt megjelentek azok a munkaerőpiaci problémák, amelyekkel ma a magyar pályakezdők is szembesülnek. A csökkenő számú belépő munkahely (amit esetünkben főként a mesterséges intelligencia térnyerése okoz) egyre nehezebbé teszi a fiatalok elhelyezkedését Magyarországon, miközben a vállalatok mind nagyobb elvárásokat támasztanak a friss diplomásokkal szemben. A most kibontakozó folyamatok alapjaiban alakíthatják át a foglalkoztatást: a biztos, kiszámítható munkahelyek helyét egyre inkább az időszakos és bizonytalan munkalehetőségek vehetik át. A hazai pályakezdők egy jelentős része így lehet, nem fogja elérni szülei életszínvonalát.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×