Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 17. szombat Hedvig

"Tiszteletre méltóan" működik együtt Bajnai Gordon és az MSZP-frakció

Elfogadta a képviselőjelölt-állítással összefüggő dokumentumokat az MSZP választmánya. A távirati iroda úgy tudja, hogy a javaslatcsomag tartalmazta azt a megállapodást is, amelyet az egyéni, a területi, illetve az országos lista képviselőjelöltjeinek kell aláírniuk.

Ez rögzíti egyebek mellett, hogy a képviselő megválasztása esetén feladatait főállásban látja el, az MSZP-frakció tagjaként nem szavaz ellentétesen a kongresszus, illetve a választmány határozataival, továbbá kötelezettséget vállal arra, hogy havi nettó tiszteletdíjának 15 százalékát a pártszervezet számlájára utalja majd.

A választmány ülésén Bajnai Gordon miniszterelnök a következő időszak kormányzati és politikai teendőiről, illetve az eddig elvégzett munkáról tartott előadást.

A kormányfő beszédét ismertetve Simon Gábor, a választmány elnöke elmondta: Bajnai Gordon úgy látja, a gazdasági válságnak még nincs vége, és ha a világ ezen túljut, utána is lassú fejlődés várható. A miniszterelnök - mondta - több lehetséges veszélyre is felhívta a figyelmet. Ide sorolta, hogy a gazdasági válság hatására társadalmi válság alakulhat ki, amelyben például az emberek nehezen, vagy nem tudják visszafizetni a fogyasztási hiteleket. A kormányfő azt kérte, hogy mindig legyen elég erő az ilyen helyzetek megoldására.

A választmány elnöke kitért arra, Bajnai Gordon reális veszélynek látja a bűnbakkeresést is, amely nacionalista magatartásban és protekcionista gazdaságpolitikában jelenhet meg.

A miniszterelnök a választmányi ülésen tartott beszédében fontosnak nevezte azt is, hogy a részérdekek ne szabdalhassák szét a közérdeket a költségvetés elfogadásakor - mondta a testület elnöke.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Tisza-kormány: véget ért a konfliktusos EU-csúcs, de a legnehezebb viták decemberre maradtak, miközben itthon sorra jönnek a feljelentések

Tisza-kormány: véget ért a konfliktusos EU-csúcs, de a legnehezebb viták decemberre maradtak, miközben itthon sorra jönnek a feljelentések

Péntek este véget ért a brüsszeli EU-csúcs, ahol Magyar Péter szerint sikerült minden fontos kérdésben érvényesíteni a magyar érdekeket: a következő uniós költségvetésben egymilliárd euróval többet kapna Magyarország, az ETS2 bevezetését pedig egy évvel elhalasztanák. A legnehezebb pénzügyi kérdésekben azonban nem volt áttörés, a 2028–2034-es büdzsé vitája holtpontra jutott, a végső döntés decemberben születhet meg. A kormányfő Volodimir Zelenszkijjel is tárgyalt a kárpátaljai magyarok jogairól. Itthon a Kisfaludy-program miatt tett feljelentést a kormány, a közmédiából 2 milliárd forintnyi eszköz tűnt el, a minimálbér jövő évi emelése pedig a tervezett 14 helyett 6 százalék alá csökkenhet. Cikkünk folyamatosan frissül a szombati legfrissebb kormányzati fejleményekkel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×